Te vagy a főnök – Ne engedd, hogy a gyereked irányítson

2019.06.10. 17:00

Ti is ismertek olyan gyereket, aki határozottan hangot ad a véleményének, aztán jelenetet rendez, sírva fakad vagy dührohamot kap, ha mégsem az lesz, amit ő akar? Amikor a szülőnek magyarázkodnia, végül pedig engednie kell, hogy sorozatosan a gyerek akarata érvényesüljön, az azt jelenti, a gyerek a fejünkre nőtt.

Ez a kellemesnek egyáltalán nem nevezhető állapot a családon belüli hatalmi harcokra hívja fel a figyelmünket. Az irányításra vágyó gyereknek nem kell szabályokhoz idomulnia, mert a szülei már egészen kiskorától mindent megengedtek neki. Ebből kifolyólag meg van róla győződve, hogy neki bármit szabad. De hol került porszem a gépezetbe? A válasz a szabályok és az engedékenység környékén keresendő.

Az irányításra vágyó gyerek meg van róla győződve, hogy neki bármit szabadForrás: Shutterstock

Gyermekünk nevelése során elengedhetetlen, hogy ragaszkodjunk bizonyos szabályok betartásához. Hogy ezek pontosan mik, az családonként változó. Az viszont biztos, hogy minden gyerek életében szükség van világos és érthető szabályokra és azok következetes betartására, korlátozásokra, iránymutatásra, a határok felállítására, nevelésre ahhoz, hogy olyan emberpalántát neveljünk, aki képes másokkal együttműködni, mások igényeire, szükségleteire figyelni, egyszóval aki empatikus és szociális személyiség.

Persze nem minden esetben könnyű nemet mondanunk, hiszen szánt szándékkal nem akarunk kellemetlen perceket okozni sem a csemeténknek, sem magunknak. Talán még az is felmerül bennünk, hogy csak akkor fog minket szeretni, ha bármit megengedünk neki. Ráadásul vitatkozni, észérveket felsorakoztatni hosszú távon kimondottan fárasztó. Aztán ott van még a munkahelyi leterheltség is, amely miatt csekély időnk marad a családunkra. Adja magát a megoldás, hogy elnézőek és lágyszívűek legyünk szemünk fényével, hiszen a minimálisan együtt töltött időt mindenki stresszmentesen szeretné eltölteni. Az is előfordulhat, hogy a szülő tart, rosszabb esetben kimondottan fél a gyerekétől. Talán hihetetlenül hangzik, mégis van ilyen.

Az teljesen magától értetődő, hogy a szülő félti a gyermekét. Félünk attól, hogy megbetegszik, nem teljesít jól az iskolában, nem talál munkát, nem boldogul az életben. Ezek a félelmek természetesek. Az viszont már kevésbé, amikor a szülő fél a saját gyerekétől.

Az is előfordulhat, hogy a szülő tart, rosszabb esetben kimondottan fél a gyerekétőlForrás: Shutterstock

Két-három éves korukban a gyerekek előszeretettel felelik mindenre, hogy „nem!”. Ebben a korban kezdik felfedezni, hogy a szüleiktől külön álló egyéniségek. Amikor valamit nem szeretnének megcsinálni, gyakran dührohamokkal igyekeznek levezetni a feszültséget. Néhány szülő jól tudja, hogy meg kell várni, amíg ezek lecsengenek. Mások viszont aggódnak, mert azt érzik, kicsúszik a gyeplő a kezük közül, és nem képesek kontroll alatt tartani gyermekük érzéseit. Vannak olyanok, akik attól tartanak, ha nem adják be a derekukat, tehát ha nemet mondanak a gyereknek, az patáliát fog csapni az utcán, a boltban, vagy épp nem fogja szeretni őket.

Ezek a szülők egy-egy csörte után leharcoltnak, erőtlennek érzik magukat és félnek a határozott fellépéstől. A gyerekek ezt látva vérszemet kapnak, hiszen elérik, amit akarnak és olyan erőre is szert tesznek, amellyel a szüleiket manipulálhatják. Ha a hisztire nyilvános helyen kerül sor, a szülő zavarba jön, megalázva és megszégyenítve érzi magát. Ha a dühroham otthon önti el a csemetét, a tehetetlen anya vagy apa nem kérhet és nem is kaphat senkitől segítséget. Úgy tűnik tehát, hogy nincs kiút a főnökösködő gyerek irányítása alól. Az egyetlen lehetőség tehát az marad, hogy továbbra is behódolnak utódjuknak.

A gond csak az, hogy a szülőknek eközben nem tűnik fel, milyen – nem tudatos – viselkedési mintákat alakítottak ki. Miközben korlátozás nélkül engednek gyerekük akaratának, azt üzenik, képtelenek a helyzet kezelésére. Amikor pedig a szülő nem tud megbirkózni a körülményekkel, a gyerek mindig megkapja, amit akar. A lurkó persze ezt nem azért teszi, mert gonosz vagy romlott, csupán a könnyebb ellenállást keresi – és meg is találja.

Ha a dühroham otthon önti el a csemetét, a tehetetlen anya vagy apa nem kérhet és nem is kaphat senkitől segítségetForrás: Shutterstock

Lényeges tisztában lennünk azzal, hogy addig, amíg a szülők viselkedése nem változik, a gyereké sem fog. És ha mi magunk semmin nem változtatunk, hogy várnánk el, hogy javuljon a gyerek hozzáállása? Ha tetszik, ha nem, határt kell szabnunk gyermekünk viselkedésének. Ha nem tartja be a lefektetett szabályokat, számolnia kell a következményekkel. A fegyelmezés viszont nem egyenlő a büntetéssel. Ha testi vagy lelki agresszióval próbálunk nevelni, azzal csak azt tanítjuk meg gyerekeinknek, hogy ha valaki hibát követ el, azzal keményen és könyörtelenül kell bánni. Be kell látnunk, hogy mindenki hibázik. Az, hogy nem büntetünk, nem azt jelenti, hogy engedékenyek vagyunk. Igyekezzünk empatikusan közelíteni a gyerek felé.

Azzal, hogy kedvesen, de határozottan elmondjuk a szabályokat és következetesen ragaszkodunk a betartásukhoz, még nem leszünk rossz szülők. Sőt, épp ellenkezőleg! Amikor egy gyereknek mindent megengednek, bizonytalannak érzi magát, mert nem tudja, mi helyes és mi nem. Ráadásul azt is érezheti, hogy ő nem elég fontos a szüleinek ahhoz, hogy foglalkozzanak a terelgetésével, nevelésével. Ne essünk ebbe a hibába!

szülőgyerekhisztigyereknevelésneveletlen