Korunk egyik leghalásosabb betegsége: a rák – Hogyan előzhetjük meg?

2015.09.28. 20:29

Az emberen rögtön úrrá lesz a rettegés, és a félelem, ha rákos megbetegedéssel diagnosztizálják. Az ok nem véletlen, hiszen hiába fedezzük fel időben a tüneteket, a gyógyulás akkor sem biztos. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mit tehetünk az ellen, hogy mi is áldozatul essünk ennek a szörnyű kórnak.

Az elején fontos leszögezni, hogy egy konkrét anyag mellett, több tényező is hozzájárulhat a daganat kialakulásához. Felsorolhatjuk itt a genetikai érintettséget, a környezeti tényezőket, vagy a rákot okozó vírusokat. Életünk minden egyes döntése életmentő lehet, ezért sosem mindegy, mit fogyasztunk, vagy mennyit törődünk az egészségünkkel. A témával kapcsolatban megkérdeztük Kohánka Andrea laborvezetőt is, aki válaszolt a betegséggel kapcsolatban feltett kérdéseinkre. 

Forrás: Thinkstock

Mik számítanak rákkeltő élelmiszernek, és pontosan miért is rákkeltőek?

A hétköznapokban ma már sokan törekszenek arra, hogy a kereteikhez képest megválogassák, mik kerülnek otthon az asztalra. Azonban fontos megjegyeznünk, hogy nem lehet felcímkézni egy adott terméket azzal, hogy biztosan daganatos megbetegedést okoz. Több élelmiszer íze sokat változott az elmúlt években, és amit régen rákkeltőnek ítéltek, azt mára egészségesnek titulálják. Ezért sem mondhatjuk azt, hogy például a zsíros, fűszeres vagy szénhidrát dús ételek fogyasztása ebbe a kategóriába tartozik. Sokszor halljuk mostanában azt a szót, hogy mértékletesség. A túlzásba vitt sós, füstölt, cukros, vagy mesterséges adalékanyagokban hemzsegő élelmiszerek fogyasztása nem kifejezetten ajánlott.  Minden ember más, így mielőtt elkezdenénk kidobálni az ilyen fajta ételeket, érdemes elmenni egy dietetikushoz, aki segít felállítani a mi szervezetünk valódi „tiltólistáját.”

Mely anyagok azok, melyek fogyasztásával megnőhet a megbetegedés kockázata?

Nem mondhatjuk azt, hogy egy konkrét anyag játszat csak szerepet a kialakulásában. Beszélhetünk itt még a genetikai érintettség, a környezeti tényező, vagy a rákot okozó vírusokról is. Ha nem konkrétan élelmiszerekben gondolkozunk, akkor a hétköznapokban sűrűn előforduló egyéb rákkeltő, vagyis karcinogén anyagokat tudunk felsorolni, melyek olyan biokémiai folyamatokat "borítanak fel", melyek következménye a tumoros megbetegedés. Ide sorolható az azbeszt, mely porszemcséinek belélegzése orvosilag bizonyítottan tüdő rák kialakulásához vezethet, sokan ezért lassú gyilkosnak is nevezik. A formaldehid vagy kloroform bármelyikünk hétköznapjában megtalálható, például kipufogógáz, vagy cigarettafüst formájában. A nagyobb gyárak károsanyag kibocsátása a környezetszennyezés mellett, a rákkeltő anyagok levegőben való terjedéséhez is nagyban hozzájárul.  

Forrás: Thinkstock

Milyen életmódot kell folytatnunk ahhoz, hogy elkerüljük a betegég kialakulását?

Gondoljunk most úgy a testünkre, mint egy gépre. Minden gépet rendszeresen karban kell tartani, és figyelemmel kell kísérni a működésest, különben egy idő után elhasználódik, és elromlik. Az elhanyagolt emberi szervezet is ilye, hiszen az alvásszegény-vagy túlhajszolt életmód hosszú távon megbetegedéshez vezethet. Az életünk rohanásból áll, és sokszor emiatt rendszertelenül étkezünk. A mozgás, a kikapcsolás, és a káros szenvedélyek (pl: dohányzás) elhagyásával növeljük a szeretteinkkel tölthető évek számát.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Mindig kellően figyeljünk a testünk jelzéseire. Nyáron használjunk naptejet, így védelmet nyújtunk bőrünk számára a káros UV sugarakkal szemben. Napjainkban rengeteg ember küzd melanómával (bőrrákkal), melynek egyik oka a felelőtlen napozás. Kerüljük a drogokat, és a túlzott alkohol fogyasztást, illetve a sokat emlegetett dohányzást. Az elhízás is elősegít a rák kialakulását, így ne féljünk minimum havonta ráállni a mérlegre. A rendszeres testmozgás mellett is több érv szól, hiszen nem csak hogy erősítjük az állóképességünket, és az immunrendszerünket, még a stresszes hétköznapokban is jóleső kikapcsolódást jelent.

Forrás: Thinkstock

Támogatott tartalom.

Kohánka AndreaForrás: Life.hu
Kohánka Andrea laborvezető
Mivel mindannyian különbözünk, így minden ember számára más és más, amit javallott elkerülni. Gondolok itt arra, ahogy az ujjlenyomatunk is különbözik, úgy a tápanyagszükségletünk és bizonyos betegségre való hajlamunk is eltér.
A közelmúltban olyan tudományos cikket is olvashattunk, hogy a véletlen faktor is szerepet játszik, hiszen a sejtosztódás során sok sok apró hiba csúszhat a folyamatba, amit nem tud kijavítani a szervezetünk. A megelőzésben nagy szerepet kapnak a szűrővizsgálatok. Elengedhetetlen, hogy időben diagnosztizáljuk a betegséget, mert akkor jó eséllyel tudjuk kezelni a bajt. A páciensek nagy százaléka nem fordít erre kellő figyelmet, pedig a rákos megbetegedések esetén ennek kiemelkedő szerepe van.
Összegezve, ha a mozgás, a helyes táplálkozás, a stressz kezelése és a rendszeres szűrővizsgálatok helyet kapnak az életünkben akkor már sokat tettünk a betegségek megelőzésének érdekében.
élelmiszerrákdaganatmegelőzésmegbetegedés