Bizarr: a kislány felsőteste olyan, akár egy testépítőé

Forrás: Thinkstock -
betegség nyirokrendszer kislány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már magzati korban kiderült, hogy a kislány komoly egészségügyi gondokkal küzd, most pedig úgy fest, mintha testépítő lenne. 

Joni Gatlin 15 hetes terhes volt, amikor egy ultrahangvizsgálat kimutatta a fejlődési rendellenességet. Az orvos szokatlan folyadékfelgyülemlést észlelt, ám akkor még nem tudták, hogy ez pontosan mit jelent.

Furcsa rendellenességgel született egy kislány (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Amikor Madison megszületett, mindenki teljesen meg volt döbbenve, többek között az édesanyja is. Az újszülött úgy nézett ki, mintha elképesztően izmos lenne. A váratlan eseményt több hónapnyi vizsgálat követte, ami kiderítette, hogy Madison úgynevezett

Cloves-szindrómában szenved,

amely érrendszeri, bőr- és gerincdeformitást okoz.

A ritka génmutáció eredményeként elképesztő mennyiségű folyadék gyülemlett fel a kislány karjaiban és mellkasában, ennek köszönhető, hogy úgy néz ki, mint egy testépítő. A kicsi most 18 hónapos, és a karja nagyjából 5 kilót nyom. Ez sajnos tovább is fog még növekedni, a magasságának és testsúlyának függvényében – írta meg a Little Things.

A családdal készült videót itt tudod megtekinteni.

A környezete nehezen barátkozott meg a kislány megjelenésével, volt, aki azt mondta az anyának, hogy

el kellett volna vetetnie beteg gyermekét.

Nem Madison az egyetlen, aki furcsa megjelenéssel érkezett a világra, létezik egy másik kisbaba, aki a születésekor úgy nézett ki, mint egy öregember.

Hódi Pamela elsírta magáthttp://www.life.hu/drlife/20170106-hodi-pamela-sirva-fakadt.htmlHódi Pamela életét egy súlyos betegség nehezíti meg, a klausztrofóbia. Már attól kikészül, ha egy játék során betekerik a testét. Dr. Life--Az állítják, Klapka György sérült keze jelezte a tragédiáthttp://www.life.hu/drlife/20170106-klapka-gyorgy-serult-keze-jelezhette-a-tragediat.htmlSzerda reggel még a Mokkában mesélt az életéről és születésnapjáról Klapka György, remélte, hogy még lesz több is. Sajnos azonban délután életét vesztette, álmában érte a halál. Úgy vélik az üzletember sérült keze jelezte, hogy baj lesz.Dr. LifeOrigoMire képes a plasztika? Sztárok, akiket teljesen átszabott a sebészkéshttp://www.life.hu/drlife/20170104-plasztikazott-sztarok-akik-teljesen-felismerhetetlenek-lettek.htmlA showbiznisz kegyetlen világ: ha nem vagy elég fiatal és szép, azonnal kiejtenek. Sok híresség ezért bármire képes, és mint tudjuk, a plasztikai sebészkés nem ismer határokat. A Life.hu most azokat a sztárokat gyűjtötte össze, akik úton-útfélen teljesen elveszítették eredeti arcvonásaikat. Dr. LifeOrigoJessica Marais autoimmun betegségben szenvedő barátja megmutatta magát paróka nélkülhttp://www.life.hu/drlife/20170105-jessica-marai-kozeli-baratja-autoimmun-betegseggel-kuzd.htmlJessica Marais és közeli barátja együtt strandoltak. A beteg barátnő megmutatta magát paróka nélkül. Dr. LifeOrigoTúl sok potencianövelőt vett be, ezért meghalt http://www.life.hu/drlife/20170105-potencianovelo-okozta-a-csalfa-ferj-halalat-ilyet-meg-nem-hallottal.htmlA férfi holttestére egy hotelszobában találtak. Mint később kiderült, a háromgyerekes nigériai családapa a potencianövelő miatt hunyt el. Dr. LifeThinkstockAz ünnepek utáni munkaundor valóban létező jelenség – de kezelhetőhttp://www.life.hu/drlife/20170104-az-unnepek-utani-munkaundor-lekuzdese.htmlSemmi kedved dolgozni? Valójában még mindig a karácsony és a két ünnep közötti időszak körül forognak a gondolataid? Szívesen visszamennél az időben, amikor a lustálkodás, a semmittevés és a szeretteid voltak a porondon? Nem vagy egyedül, ráadásul a jelenségnek neve is van, és még kezelhető is. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.