Korán keléssel a mellrák ellen: különös felfedezésre jutottak a kutatók

Forrás: BSIP/COLLANGES / BSIP/Collanges -
mellrák alvás rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy közelmúltban készített kutatás szerint azok a nők, akik reggelente korábban kelnek, kevésbé betegszenek meg mellrákban, azokhoz képest, akik az elégséges 7-8 óránál többet töltenek az ágyban. A szakemberek szerint az összefüggések feltérképezése miatt további vizsgálatokra is szükség van, hogy még pontosabban meghatározhassák, hogyan befolyásolja az ébredés időpontja a daganatos betegségek rizikóját.

A kutatásban 410 ezer nő adatait elemezték. Úgy vélik, az álmatlanság nem hajlamosít a mellrákra, viszont az, hogy mikor kel fel valaki reggelente, igen. Arra jutottak, a korábban kelők kevésbé betegszenek meg, ami persze nem azt jelenti, hogy aludjunk keveset, inkább azt, hogy ha 7-8 órát pihentünk, akkor is érdemes felkelnünk, ha egyébként meg ágyban maradhatnánk – írja a Reuters nyomán az egészségkalauz.

Forrás: BSIP/COLLANGES / BSIP/Collanges

Húsz éve lenyelt fogkefét operáltak ki egy kínai férfi hasüregébőlhttp://www.life.hu/drlife/20190803-husz-eve-lenyelt-fogkefet-operaltak-ki-egy-kinai-ferfi-hasuregebol-hiv.htmlHúsz éve lenyelt fogkefét operáltak ki egy kínai férfi hasüregéből: a 14 centiméteres fogkefét öngyilkossági céllal nyelte le egykor. A sencseni kórház közlése szerint ez volt a legbizarrabb tárgy, amelyet valaha egy páciens belső szerveiben találtak. Dr. Life--Elképesztő innováció: japán kutatók emberi szerveket növeszthetnek állatokbanhttp://www.life.hu/drlife/20190802-elkepeszto-innovacio-japan-kutatok-emberi-szerveket-noveszthetnek-allatokban.htmlEngedélyt kaptak a tudományos minisztérium illetékes bizottságától japán kutatók arra, hogy emberi szerveket növesszenek állatokban. Kutatásukban az emberi őssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket kihordanak az állatok - közölte Maeszava Ajako, a tokiói minisztérium igazgatója. Az engedély azonban csak a Tokiói Egyetem egyik kutatási projektjére vonatkozik. Dr. Life--Erre figyelj oda a nagy hőségbenhttp://www.life.hu/drlife/20190728-erre-figyelj-oda-a-nagy-hosegben.htmlA hőség megterheli a szervezetet, különösen a gyermekekét és a kismamákét, így az ő védelmükre különösen figyelni kell a nyári hónapokban – mondta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Dr. LifeOrigoNem kell műteni Majka hangszálaithttp://www.life.hu/drlife/20190720-nem-kell-muteni-majka-hangszalait-hangszalgyulladas.htmlAhogy megírtuk, hangszálgyulladással küzd Majka: betegsége miatt koncerteket is le kellett mondania. Arról is lehetett olvasni, műteni kell, de a zenész elmondta, erről szerencsére szó sincs. Dr. LifeOrigoGyorsabban romlik a nem dolgozó nők memóriájahttp://www.life.hu/drlife/20190719-gyorsabban-romlik-a-nemdolgozo-nok-memoriaja-kutatas.htmlA fiatalabb korukban a munkaerőpiacon fizetett állásban dolgozó nők emlékezete idősebb korukban lassabban hanyatlik egy új amerikai kutatás szerint. Dr. Life--Egyre több energiaital fogy, pedig nagyon veszélyes a túlzott fogyasztásukhttp://www.life.hu/drlife/20190719-bovul-az-energiaitalok-nepszerusege-noha-tulzott-fogyasztasuk-veszellyel-jar.htmlTöretlenül bővül az energiaitalok népszerűsége, noha túlzott fogyasztásuk komoly veszéllyel jár – írja a pénteki Népszava nyomán az MTI. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.