Igazi túlélő! A férfi legyőzte a rákot, a szívrohamot és az agyhártyagyulladást is

Forrás: Thinkstock -
szívroham agyhártyagyulladás rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oliver őrangyalának bizony rengeteget kellett túlóráznia: a 26 éves férfi életét a betegségek mellett az is nehezítette, hogy megcsalta a felesége, és elveszítette hüvelykujja egy részét is.

A 26 éves Oliver Pugh története 2012-ben kezdődött, amikor csípőfájdalmak miatt orvoshoz fordult. Az MRI-felvételek azonban nem kecsegtették túl sok reménnyel: rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, amit feltétlenül el kellett távolítani. Az első műtétet további három követte, mivel

az előző operációk sikertelennek bizonyultak.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Ám a neheze még hátra volt, ugyanis a férfi gerincvelője elfertőződött, ezért baktérium-okozta agyhártyagyulladást - úgynevezett meningitist - kapott. A fertőzést pedig tovább súlyosbította egy gyógyszereknek teljesen ellenálló kórokozó, az MRSA.

Oliver azonban erősebb volt, mint ő maga gondolta, így 2015-ben sikeresen kigyógyult a betegségekből, ekkor viszont egy másik szőrnyű titokra derült fény. Egy telefonos alkalmazásnak "hála" kiderítette, hogy felesége megcsalta őt a legjobb barátjával, aki

ráadásul az esküvőn a tanúja is volt.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A férfit sokkolták a történtek, és ha azt hinnéd, hogy a szerencsétlenségek áradatának ezennel végeszakadt, tévedsz! A férfi egy ipari balesetben elveszítette a hüvelykujja egy részét is, majd egy hónappal később kiújult a rák, a tumor okozta nyomás miatt pedig

átmenetileg lebénult.

Ismét kés alá feküdt, de az orvosok nem ígértek neki semmi jót, a műtét viszont végül jól sikerült. Habár a doktorok sem hitték, ám a férfi maradandó sérülések nélkül

megúszta a veszélyes operációt.

Oliver jelenleg egy bárt üzemeltet és kungfuzik. Bár elvált, ezért egy darabig üresnek érezte magát, most viszont tervekkel, és pozitívan tekint a jövőre - számolt be a Daily Mail.

Egy lány meghalt a Balaton Soundon - Valóban a túl sok víz ölhette meg?http://www.life.hu/drlife/20160726-egy-lany-meghalt-a-balaton-soundon-drogozott-es-tul-sok-vizet-ivott.htmlA Balaton Soundon elhunyt lány partidrogot fogyasztott, majd utána több liter vizet ivott. Ez okozta a halálát. Vajon a víz tényleg öl? Hogyan lehetséges ez? Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoHihetetlen! Kukásautó hajtott át a napozó férfi fejénhttp://www.life.hu/drlife/20160725-kukasauto-ment-a-napozo-ferfi-fejen.htmlAz biztos, hogy történetünk főszereplőjének, egy londoni férfinak az őrangyala éber volt, amikor "gazdája" békésen szunyókált egy londoni parkban. A férfin ugyanis áthajtott egy kukásautó, de csodával határos módon mégis túlélte a balesetet. Dr. Life--Egy lány meghalt a Balaton Soundon - Valóban a túl sok víz ölhette meg?http://www.life.hu/drlife/20160726-egy-lany-meghalt-a-balaton-soundon-drogozott-es-tul-sok-vizet-ivott.htmlA Balaton Soundon elhunyt lány partidrogot fogyasztott, majd utána több liter vizet ivott. Ez okozta a halálát. Vajon a víz tényleg öl? Hogyan lehetséges ez? Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoNacsa Olivér édesapját gyászoljahttp://www.life.hu/drlife/20160721-a-nepszeru-humorista-nacsa-oliver-az-edesapjat-gyaszolja.htmlA népszerű humorista nehéz időszakon megy keresztül, nemrég ugyanis elveszítette édesapját. Egyedül az vigasztalja, hogy még időben át tudták beszélni a szőnyeg alá söpört problémákat. Dr. Life--Íme, 3 dolog, amivel a kutyák jobbá teszik a párkapcsolatothttp://www.life.hu/drlife/20160713-3-ok-amiert-a-kutyasoknak-jobb-a-parkapcsolata.htmlEgy újabb kutatás szerint a kutyák javítják az ember életminőségét, csökkentik a stresszt, sőt, állítólag komoly betegségeket is képesek kiszimatolni. Dr. Life--Barátja dobta ki a mozgó kamionból - A lány lebénult, majd ismét talpra állt! (18+)http://www.life.hu/drlife/20160630-baratja-dobta-ki-a-mozgo-autobol-lebenult-de-egy-ev-mulva-ismet-talpra-allt.htmlKidobták egy kamionból, lebénult, majd csodával határos módon ismét megtanult járni, pedig a doktorok már lemondtak róla. Történetünk főszereplője, Megan Torio hosszú utat tett meg, de végre a saját lábára állt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.