Egy nemrég közzétett tanulmány szerint bár az utóbbi években egyre hosszabbá vált az emberek várható élettartama, a mostani tendenciát nézve nem valószínű, hogy bárki is tovább élne, mint 115 év.
1997. augusztus 4-én Jeanne Calment elhunyt egy franciaországi idősek otthonában. A hölgy 122 éves volt, és ezzel felállította a leghosszabb ideig élő ember világrekordját.

Dr. Jan Vijg, az Albert Einstein Orvosi Kollégium öregedéssel foglalkozó szakembere szerint, nem valószínű, hogy a közeljövőben bárki megdöntené ezt a rekordot. Bár tény, hogy az emberek élettartama az utóbbi évtizedekben egyre hosszabbá vált, véleménye szerint mostanra elértük a felső határt. Mostantól kezdve szinte biztos, hogy az emberek nem élnek tovább 115 évnél – szögezte le a kutató a Nature című szaklap hasábjain.
Évek óta folyik róla a vita
Dr. Vijg és egyetemista hallgatói, Xiao Dong, valamint Brandon Milholland abban a tudósok körében régóta folyó vitában foglaltak állást, amely azt vitatta, létezik-e természetes határa az emberi létnek. Vijgékhez hasonlóan érvelt korábban például a chicagói Illinois Egyetem közegészségüggyel foglalkozó professzora, S. Jay Olshansky is, míg mások, köztük James W. Vaupel egyenesen „paródiának" nevezte az új kutatás eredményét. Véleménye szerint ugyanis nincs alapja annak a feltételezésnek, hogy az emberek ne élhetnének évről évre egyre tovább és tovább.

Tény, hogy míg az Egyesült Államokban egy 1900-ban született ember várható élettartama még csupán 50 év volt, addig egy ma születetté már 79. Ha Japánt vesszük, itt még magasabb vérható életkorról beszélhetünk: aki most születik a szigetországba, az nagyjából 83 évig élhet. Dr. Vijg és munkatársai azonban érdekes megállapításra jutottak, miután közelebbről is megnézték ezeket a számokat.
Van végső határ
Az adatok azt mutatták, hogy a várható élettartam növekedése a száz évnél idősebbek esetében lelassult, illetve hogy a halálozás legmagasabb életkora már legalább két évtizede nem nőtt. Dr. Vijg szerint a 105 évnél idősebbek esetében már nagyon alacsony a várható élettartam növekedése, ami arra enged következtetni, hogy az emberi élethossz közeledik a végső határhoz.

A szakember hozzátette: tízföldnyi népesség kellene ahhoz, hogy egy adott évben akár csak egyetlen 125 éves emberre bukkanjunk – vagyis az esély nagyon kicsi. Mindezek alapján inkább az a valószínű, hogy a jövőben a mostanihoz hasonló lesz a helyzet, vagyis a maximum elérhető kor a 115 év lesz, eltekintve néhány kivételtől, főleg az olyan országokban – mint például Japán –, ahol már most is az átlagnál magasabb kort érnek meg az emberek.
Sok múlik az életmódon
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 19. század végén azért indult meg a várható élettartam növekedése, mert csökkent a gyerekhalandóság, az utóbbi évtizedekben pedig azért, mert számos betegségre megtalálták a gyógymódot. Emellett csökkent a dohányosok száma, az emberek étrendje pedig fokozatos javuláson esik át.

Dr. Vijg szerint az emberiségnek le kell tennie arról, hogy halhatatlanná válik, inkább arra kell törekednie, hogy minél hosszabb legyen az az időszak, amit még egészségesen tölthet.