WC-n ülve vette észre a kínai férfi, hogy kiesett a végbele

Kína wc kórház végbél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kínai férfi 30 percig ücsörgött a WC-n, a telefonját nyomkodta, majd egyszer csak észrevette, hogy kiesett a végbele.

A DailyMail azt írja, a kínai férfi mentővel vitték kórházba azután, hogy észrevette, kiesett a végbele. Kiderült, szokatlan egészségügyi problémája, úgynevezett végbél előesése volt, a végbelet már nem tartotta semmi, ezért fordulhatott elő, hogy az gyakorlatilag kifordult belőle. Az orvosok a műtét során eltávolították a 16 centiméteres kitüremkedést.

Az orvosok elmondták, az eset különösen súlyos volt, ugyanis a férfi gyermekkora óta szenvedett ettől a problémától, ám nem foglalkozott vele.

A kép csak illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Karmann
Kiderült, mire költi Bódi Sylvi a használt bugyijaiért kapott pénzthttp://www.life.hu/sztarok/20180209-kiderult-mire-kolti-bodi-sylvi-a-hasznalt-bugyijaiert-kapott-penzt.htmlBódi Sylvi jótékonykodott: abból az összegből, amelyet az eladott használt ruháiért, bugyijaiért kapott, egy nagyobb részt alapítványoknak ajánlott fel. TV + Sztárok--Szexi fotó: együtt pózolnak a Barátok közt félmeztelen sztárjaihttp://www.life.hu/sztarok/20180209-szexi-foto-egyutt-pozolnak-a-baratok-kozt-felmeztelen-sztarjai.htmlMegmutatták izmos felsőtestüket a Barátok közt szépfiúi. A színészek egy szál farmerben álltak a kamerák elé. TV + SztárokOrigoMegmutatta hosszú lábait a 60 éves Básti Juli - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180209-megmutatta-hosszu-labait-a-60-eves-basti-juli-foto.htmlBásti Juli augusztusban töltötte be 60. életévét, de ma is nagyon fiatalos, akár tíz évet is letagadhatna korából. Karcsú vonalait, hosszú lábait most egy szál neccharisnyában mutatta meg. TV + SztárokFotó: Bielik István - OrigoRablás áldozata lett Babos Tímea, a reptéren érte kellemetlen meglepetéshttp://www.life.hu/sztarok/20180209-rablas-aldozata-lett-babos-timea-a-repteren-erte-kellemetlen-meglepetes.htmlSzétszabdalták a bőröndjét és kilopták belőle az értékeit a repülőtéren: Babos Tímea teniszező a közösségi oldalán fakadt ki. TV + Sztárok--Fotó bizonyítja: Tóth Gabinál aludt a volt pasijahttp://www.life.hu/sztarok/20180209-foto-bizonyitja-toth-gabinal-aludt-a-volt-pasija.htmlTóth Gabi kanapéján kapta le az énekesnő exét, Trap kapitányt Tóth Vera. Ez azonban nem jelenti azt, hogy újra összejöttek, csupán közösen írnak dalokat. TV + Sztárok--Stohl András szexista mondatán nevettek A Piramisban - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180209-stohl-andras-szexista-mondatan-nevettek-a-piramisban-video.htmlGömbérzéken viccelődtek Stohl András játékosai A Piramisban. A műsorvezető ezt követően szólt be a hölgyeknek, akik szerencsére nem sértődtek meg. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.