Tóth Róbert, az U23-as ifjúsági Európa-bajnok kajakos túl van kezelése legnehezebb részén. Nemrégiben súlyos betegséggel diagnosztizálták a 28 éves sportolót, aki Németországban kap kezelést. 

Súlyos betegség támadta meg az U23-as ifjúsági Európa-bajnok kajakos, Tóth Róbertet. A 28 éves sportolónak daganatot találtak a máján, a könnycsatornáján és a gerincén is. Az itthon elkezdett sugár- és kemoterápia hatására eltűnt a tumor a bal szeme mögött, a látását viszont elveszítette arra a szemére - írja a Blikk. A máján levő tizennyolc, valamint a gerincén található két, stagnáló daganat megmaradt. Egy stuttgarti klinikára mentek, ahol immunterápiát és egy TACE nevű kezelést kap.

Tóth Róbert az egyik kezelésenForrás: Instagram

A sportoló felesége Facebook-bejegyzésben tájékoztatja követőiket férje állapotáról. "Túl vagyunk az első héten, a kezelés legnehezebb részén. A TACE jól sikerült, Robi most is keményen megküzdött a mellékhatásokkal és a fájdalommal" - írta bejegyzésében Reményi Diána.

A Róberten végrehajtott beavatkozások 6 millió forintba kerülnek. Az elsőt a család és barátok fedezték, a terápiának köszönhetően a máján lévő daganatok 70 százaléka eltűnt. A második terápiára nem volt pénzük, a nyilvánossághoz fordultak, elképesztő összefogás jött létre a sportolóért. "Az orvos alátámasztotta, hogy a júliusi beavatkozás hatására és az azóta eltelt idő óta a májában lévő daganatok 70 százaléka valóban elpusztult. Hisszük, hogy ezúttal is ilyen jól reagál a szervezete, de három hónapot most várni kell a kontrollvizsgálatokra" - ídézte a lap Reményi Diána Facebook-bejegyzését.

Tóth Róbert következő kezelése augusztus 21-én kezdődött, ha minden jól megy, nem lesz szüksége többre, ám az immunterápiát folytatnia kell.