Évekig járt pszichológushoz Tóth Andi

Forrás: Instagram/Tóth Andi -
pánikbetegség Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kamaszlányként nyerte meg az X-Faktort Tóth Andi. Az énekesnő azóta főszerepeket játszik a Madách Színházban, láthattuk sikersorozatban és televíziós műsorban is, egy ideje pedig boldog kapcsolatban él Szabó Ádámmal. Arról azonban eddig nem beszélt, hogy súlyos árat fizetett a hirtelen jött sikerért, amely komoly pszichés betegséget okozott nála.

"Egyetlen ember sem volt mellettem, akiben bízhattam volna. Rengetegen kihasználtak, átvertek, szóval mély nyomot hagyott bennem a tehetségkutató és az azt követő időszak. A műsor után két évig pszichológushoz jártam, mert állandó pánikrohamok gyötörtek" – emlékezett vissza az X-Faktor utáni időszakra Andi, aki három éve, A Dal színpadán élő adásban lett rosszul.

Andi a Borsnak elmondta, hogy ő pánikbetegség általános tünetei helyett epilepsziás tüneteket produkált, vagyis volt, hogy még az eszméletét is elveszítette. Ezért ma már tudatosan kerüli a stresszt, és pontosan tudja, mit kell tennie, hogy ne legyen rosszul.

Forrás: Instagram/Tóth Andi

"Sosem volt önbizalmam. Ez eleinte az éneklésben is akadályozott, de ha nem éneklésről van szó, akkor a mai napig idegen számomra a színpad, és kellemetlenül érzem magam, ha néznek. Meglepődöm, zavarba jövök, és olvadozom, ha valaki megdicsér. Talán azért, mert igazán csúf kislány voltam. Nemigen kaptam pozitív visszajelzést, és valahogy hozzászoktam ehhez. Ma már nem tartom magam csúnyának, de azt sem értem, ha áradoznak rólam. Nagyon zavar, amikor nem a hangom, hanem valami külsőség miatt dicsérnek" – nyilatkozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.