Cinthya Dictator fogszabályozó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár sokat csúfolták a fogai miatt, csak most, 29 évesen döntött úgy Cinthya Dictator, hogy fogaszabályzót készíttett magának. Állítja: egyáltalán nem kellemetlen viselet, ráadásul így megszabadulhat a komplexusaitól is. 

„Mindig nagyon zavart az, hogy nem tudtam rendesen becsukni a számat a fogaim miatt. Ezért a közösségi médiában is sok beszólást kaptam, miközben tényleg nem tudtam. Bár 11 évesen volt már egyszer fogszabályzóm, akkor még nem volt olyan fejlett a technika, hogy megoldják vele az állkapocstágítást, így amikor levették a fogszabályzót, sírtam, hogy tegyék vissza, mert annyira nem tetszettek a fogaim. Most, a harminchoz közelítve ismét belevágok” – nyilatkozta a fotós lány a Blikknek.

Cinthya arról is beszélt, már egy hónapja viseli, egyáltalán nem kellemetlen érzés, sőt, ahogy fogalmaz: jobb mint egy piercing.

„Én abban hiszek, hogy ha az embernek van valamilyen alakítható adottsága, akkor érdemes rajta dolgozni, legyen az a testalkat vagy akár a fogak” – vélekedik.

Az elhízott gyerekeknél nagyobb a szklerózis multiplex kockázatahttp://www.life.hu/drlife/20190718-elhizott-gyermekeknel-nagyobb-a-szklerozis-multiplex-kockazata.htmlNagyobb a szklerózis multiplex betegség kialakulásának kockázata az elhízott gyerekeknél, akik ráadásul rosszul reagálnak a betegség kezelésére német kutatók szerint. Dr. Life-- A WHO nemzetközi vészhelyzetet hirdet a kongói ebolajárvány miatthttp://www.life.hu/drlife/20190718-who-nemzetkozi-veszhelyzetet-hirdet-a-kongoi-ebolajarvany-miatt.htmlAz Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti bizottságának szerdai ülésén döntés született arról, hogy nemzetközi vészhelyzetet hirdetnek a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány miatt. A WHO emellett felszólította a szomszédos országokat, hogy növeljék készültségüket az esetek felismerésére és kezelésére, mert attól tartani, hogy a járvány esetleg átterjed más országokba is. Robert Steffen, a bizottság vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a járvány regionális, és nem globális fenyegetést jelent. Dr. Life--Hazatérhet a kórházból Sas Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20190716-hazaterhet-a-korhazbol-sas-jozsef-szinmuvesz-humorista.htmlSas József barátja, Heller Tamás elárulta, az agyvérzésen átesett színművész a héten elhagyhatja a kórházat, és hazatérhet pesthidegkúti otthonába. Dr. LifeMTI/Kollányi PéterSzorongással küzd Köllő Babetthttp://www.life.hu/drlife/20190709-szorongassal-kuzd-kollo-babett-tulvallalja-magat.htmlHajlamos túlhajtani magát a Feleségek luxuskivitelben sztárja. Dr. LifeOrigoStevie Wonder bejelentette, hogy veseátültetésre készülhttp://www.life.hu/drlife/20190707-stevie-wonder-bejelentette-londoni-koncertjen-hogy-veseatultetesre-keszul.htmlStevie Wonder bejelentette szombat esti londoni koncertjén, hogy egy ideig nem fog fellépni, mert szeptemberben veseátültetésen esik át. Dr. Life--Károsíthatja a DNS őssejtjeit az e-cigarettahttp://www.life.hu/drlife/20190706-karosithatja-a-dns-ossejtjeit-az-ecigaretta.htmlHa a hagyományos dohánytermékről áttérsz az e-cigire, valamit biztosan tettél az egészségedért, de azért ne nyugodj meg túlságosan. Friss kutatások szerint az e-cigaretta is nagyon káros. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.