Nőgyógyászati műtétjéről vallott Muri Enikő

Forrás: Tóth Arnold -
nőgyógyászat műtét Muri Enikő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Muri Enikő őszintén vallott komoly nőgyógyászati műtétjéről. Elárulta, van valaki, aki átsegítette őt a nehéz időszakon.

Egy évvel ezelőtt végeztek el komoly nőgyógyászati beavatkozást Muri Enikőn: kivették jobb oldali petevezetékét, a másikból pedig egy cisztát távolítottak el. Szerencsére az operáció nem jelenti azt, hogy később ne vállalhatna gyermeket, ugyanakkor nagyon megviselte, úgy érezte, nőiessége egy részét vesztette el. Annak azonban nagyon örül, hogy volt valaki, aki a nehéz időszakban is mindig mellette állt. Kilétéről egyelőre nem sokat árult el.

Mondják, hogy a nőgyógyászati betegséget lelki eredetűek. Ebben biztosan lehet valami. Amikor az ember azzal szembesül, hogy az élet mennyire törékeny, rájön, nem akar játszmázni, sem kompromisszumokat kötni. Szerencsém volt, mert a nehéz időszakban és ma is olyan ember áll mellettem, akire mindenben számíthatok. Őt hívtam fel először a diagnózissal. Próbált meg nyugtatni, miközben éreztem, mennyire megijedt. Nagyon jó érzés volt, hogy nem egyedül kell ezt az egészet végigcsinálnom" – nyilatkozta a BEST magazinnak.

Muri Enikő Forrás: Tóth Arnold

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.