Hihetetlen születési rendellenességgel érkezett a világra Christopher Hebert: a térdéből nőtt ki a lábfeje. 

A 22 éves Christopher két igen ritka csontbetegséggel érkezett a világra, amelyek külön-külön is elenyésző mennyiségben jelennek meg, de egyszerre főleg nem jellemzőek. Chris veleszületett femorális hiányban - Congenital Femoral Deficiency (CFD) -, illetve MHE-ben szenved. Utóbbi egy olyan betegség, melynek hatására a betegnek tömegesen jelennek meg jóindulatú daganatok a csontjaiban.

Előbbi betegségéből adódóan a Kansasból származó srácnak hiányzik a jobb combcsontja, míg utóbbi miatt fájdalommal járó daganatok vannak az egész testében. Felnőtt fejjel a beteg úgy döntött, kés alá fekszik annak érdekében, hogy mobilizált térdízületet csináljanak a jobb lábából. Ehhez először le kellett vágni az említett végtagot, majd újra rögzíteni. 

Elmondása szerint így teljesebb, aktívabb életet élhet, mint ezelőtt valaha.