Ritka betegségben szenved egy nő - eddig 28 alkalommal diagnosztizálták bőrrákkal

bőrbetegség fényérzékenység rák napallergia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Andrea Ivonne Monroy xeroderma pigmentosum nevű betegségben szenved, ami miatt a bőre rendkívül érzékeny a napfényre és hajlamos a bőrrákra. Az élete nagy részét bent a házban, távol a naptól éli.

A 28 éves Andrea Ivonne Monroy napközben átszínezett ablakok között tölti az idejét az otthonában. Ha nem így tenne, akár bőrrák is kialakulhatna nála.

Bőrbetegsége olyan ritka, hogy egymillióból legfeljebb egy esetben fordul elő. Andreának gyerekkora óta 28 alkalommal volt bőrrákja, 23 éves korától korai menopauzával is küzd, mert a betegség miatt a teste gyorsabban öregszik, emellett pedig állandóan gyötrik a hőhullámok.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Sosem akart édesanya lenni, így könnyebben dolgozza fel teste korai öregedését is. Azzal viszont nagyon nehéz szembenéznie, hogy a betegségben szenvedők várható élettartama 37 év. Ezért is tesz meg mindent annak érdekében, hogy csökkentse az esélyét annak, hogy bármilyen bőrprobléma felmerüljön nála - írja a Lad Bible.

Többször diagnosztizáltak már nála bazális sejtes karciómát, melanómát, és számos rákmegelőző állapotot úgy, hogyy elsötétített ablakok és vastag függönyök mögött éli a mindennapjait.

Utcára sem megy ki, csak akkor, amikor vizsgálatra megy.

"Csak éjszaka tudok kimenni a lakásból, és mindenhova vinnem kell magammal egy mérőt, hogy ellenőrizhessem az UV-sugárzást"

- magyarázza.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.