Judyéknál az egész család megbetegedett, ráadásul október óta már másodszor. Szerencsére már jobban vannak, hamarosan a karantént is elhagyhatják.

"Zsoltitól kaptunk egy üzenetet január elsején, hogy pozitív lett a tesztje. Mivel december utolsó napjaiban még volt egy Groovehouse fellépésünk, valamint Maja születésnapján is együtt voltunk, ezért elmentünk teszteltetni. Jöttek velünk a szomszédaink is, akikkel együtt szilvesztereztünk. Ötünkből négyünknek lett pozitív a tesztje" – mesélte a Blikknek Judy. Hozzátette, férje, Balázs és lánya, Maja októberben már átestek a víruson.

JudyForrás: Judy/Instagram

"Mivel karácsony óta együtt vagyunk, ezért az enyhébb tüneteket leszámítva, mint a köhögés, orrfolyás, gyengeség, olyan volt, mintha egy héttel megtoldottuk volna Maja téliszünetét. Holnap telik le a karantén, de már szombat óta negatívak vagyunk" – folytatta.

"Balázs azért rosszul volt, három-négy napig feküdt. Felső légúti tünetei voltak, ami ráhúzódott a gyomrára is. Az a furcsa, hogy októberben is ugyanígy estek át a betegségen, akkor is Balázs volt a betegebb, Maja kevésbé. Azt gondoltuk akkor, majd hat hónapig védettek lesznek egy újabb fertőzéssel szemben, de nem így lett, pedig még be is vagyunk oltva."

Szerencsére már mindannyian jól vannak, így hamarosan visszatér az életük a megszokott kerékvágásba.

 

Tünetkereső
Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!