Aki eddig semmivel sem tudott lefogyni, annak ez a történet biztosan tanulságos lesz: Bmuci szénhidrátcsökkentett diétával fogyott le 8 kilót, amit most meg is oszt a Life.hu olvasóival.

Bmuci lelkileg és testileg erős, intelligens, bátor nő, akinek a főiskoláig mégis hatalmas problémákat okozott átlagnál erősebb testalkata. Bár jelentős túlsúlyról nem volt szó, mégis keményen küzdött azért, hogy most 8 kilóval kevesebbet mutasson a mérleg.

"Már kisgyerekkoromban látszott, hogy az átlagnál erősebb testalkatom van: kövérkés, fiúnak látszó lány voltam, és 3 évesen már 33 kilót nyomtam. Bár sosem fogtak diétára, a szüleim nem adtak annyit enni: mint egy akkori dajkámtól megtudtam, sírva néztem az asztalnál, amíg a húgom evett. Mindig szerettem volna többet enni, mint amennyit adtak, de sosem engedték. Általános iskolában már elég sokat cikiztek a kinézetem miatt, ami nagyon megviselt: hógolyóval dobáltak, csúfoltak, fiúnak néztek, a hajamat nem növesztettük meg és fülbevalóm sem lehetett, mert anyukám azt mondta, az nekem nem áll jól. Így fiúsan öltöztem, lógós ruhákat hordtam, és persze szégyelltem magam. Sosem volt csípőnadrágom vagy sztreccsfarmerem, mint a többi nőnek, hiszen úgy néztem ki bennük, mint a hurkagyurka, így férfinadrágokat hordtam. Ez így ment egészen a főiskoláig, ahol elkezdtem rendszeresen kerékpározni és futni, s bár az étkezési szokásaimon nem változtattam, nagyon átalakultam: a zsírból izom lett, és teljesen másképp néztem ki. Két éven keresztül sportoltam intenzíven, és az eredmény nagyon jó hatással volt az önbecsülésemre, jó érzés volt végre olyan lenni, mint a többiek."

A főiskola befejezése után Bmucinak nem volt már annyi ideje sportolni, így egészen 2006-ig nem nagyon foglalkozott a súlyával.

"Mivel a munkahelyemen sokszor hétvégén is dolgozni kellett, nem maradt annyi időm a sportra. 2006-ban munkahelyet váltottam, akkor kezdtem az étkezési szokásaimon változtatni: mivel számítógép előtt ültem, utánanéztem annak, mi hizlal, mi nem, könyvtárba jártam, és kiolvastam a szakirodalmat. Mindezek után az összes létező, épelméjűnek tűnő diétát kipróbáltam, a kilencven napostól kezdve a fehérje- és vércsoportdiétán át, évente kétszer léböjtkúrát tartottam, ismét rendszeresen futottam, de egyik sem ért semmit. Valahol azt olvastam, hogy a gyerekkori túlsúlytól nem lehet felnőttként megszabadulni, ez nálam is így volt egészen idén áprilisig. Közben 2009-ben gyermeket vállaltunk a párommal, és emlékszem, mennyire rettegtem attól, hogy elhízok a terhességtől, így akkoriban rendszeresen úszni jártam. 72 kilósan estem teherbe, és 80-82 kilósan mentem szülni, így a tervem sikerült is. Persze szülés után nem a fogyókúra járt az eszemben, így a heti kétszeri alakformáló tornán kívül mást nem tettem a fogyás érdekében."

Idő kellett, míg Bmuci megtalálta azt a fajta diétát, ami számára valóban megfelelő. Idén tavasszal ez sikerült, és azóta látványos eredményt ért el.

"Idén tavasszal még mindig ott tartottam, hogy nem találtam meg a nekem való diétát, amivel valóban fogyni tudnék. Ekkor elkezdtem olvasni az egyik népszerű fitneszedző könyvét, de miután kielemeztem, hamar rájöttem, hogy ez nekem nélküle is menni fog, így saját magamra szabtam. Kiraktam a konyhából a fehér cukrot, a lisztet, búzadarát, krumplit, fehér rizst, vagy csak a családnak főztem ezeket, és a fogyás el is indult. Minden lisztpótlónak utánanéztem, szénhidrátcsökkentett liszteket vettem, és rájöttem, hogy köret nélkül is van élet. Nyáron jutottunk el arra a szintre, hogy a család is átállt kicsit, azóta heti kétszer saját magunknak sütjük a kenyeret kenyérsütőgéppel, diabetikus lisztkeverékből, de süteményeket és palacsintát is készítettem már egészséges alapanyagokból. A kristálycukor helyett xilitet, eritriolt, illetve szukralóz és izomalt alapú édesítőszereket használok, de tönkölygríz is van otthon a konyhában. A munkahelyemen persze hülyének néztek, mert ott is azt ettem, amit ehettem a diétám szerint, s míg ők tömték a fehér kenyeret a paprikás krumplihoz, addig én aznap maximum két adag levest ettem. A sporton is emeltem kicsit, míg korábban 3-4 kilométert futottam heti két-háromszor, áprilistól növeltem a távot, ahogy mentek le a kilók, úgy lett könnyebb futni, és májusban a 7 km-es Wink maratont már könnyedén lefutottam."

Sem a sport, sem az újfajta diéta nem okozott nehézséget, Bmuci szerint minden agyban dől el. Így, bár már jóval vékonyabb, mint valaha, még öt kilónyi fogyást tervezett be magának.

"Áprilisban kezdtem a diétát, és szinte azonnal lement nyolc kiló, most pedig tartom a súlyomat, de  még szeretnék további öt kilót fogyni. Sokkal jobban érzem így magam, a konfekcióméretem 40-es a 46-os helyett, könnyebben mozgok, könnyebben veszem a levegőt, fittnek érzem magam, és a lelkivilágomnak is jót tett a sok dicséret. Tartósan berendezkedtem a szénhidrátcsökkentett életmódra, ami nagyban hasonlít a cukorbetegek diétájára, mivel ezek a speciális lisztek és cukorpótlók mind lassan szívódnak fel, nem emelik hirtelen az egekbe a vércukorszintet. Sikerült úgy lefogynom, hogy semmiféle táplálékkiegészítőt vagy gyógyszert nem próbáltam ki. Szerintem a fogyásnak természetes módját kell választani, hiszen életem végéig nem szedhetek gyógyszert, az életmódváltás viszont mellékhatások nélkül folytathatom akármeddig.

Saját példámon azt tapasztaltam, hogy a kilók csak a mozgástól nem feltétlenül olvadnak le az emberről, kell, hogy a táplálkozási szokásainkat is megváltoztassuk. Meg kell tanulni fehér kenyér, liszt, krumpli és rizs nélkül élni, kis utánajárással mindent lehet helyettesíteni, de az emberek nagy része lusta utánakutatni. Minden terméket, amit megvennénk, el kell olvasni, mert egy 0%-osnak hirdetett joghurt például tele van cukorral. Sokszor amit ráírnak az élelmiszerek elejére, az nem feltétlenül igaz a hátuljára, így oda kell figyelni."


ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.





Láttad már? Benne vagyunk a tévében!

László: Álltam a szavam, ami a kockás hasat illetihttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20121129-kockas-hasa-lett-harom-honap-alatt-laszlonak.html Diétával és boksszal fogyott 50 kilót Jánoshttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121121-fogyokuras-sikertortenet-50-kilot-fogyott-janos.html Hogy néz ki egy gebe szakács? - Így fogyott le Norberthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121115-fogyokuras-sikertortenet-110-kilorol-fogyott-le-norbert.html Sugárzó, csinos nő lett a 92 kilós Szilvibőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121108-fogyokuras-sikertortenet-34-kilot-fogyott-es-sugarzo-csinos-no-lett.html Panna után ma már megfordulnak az utcánhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121025-fogyokuras-sikertortenet-az-egykor-82-kilos-panna-utan-ma-mar.html Sikertörténet: Péter 100 kilóról olyan vékonyra fogyott, hogy vissza kellett szednie pár kilóthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121018-fogyokuras-sikertortenet-peter-100-kilorol-olyan-vekonyra-fogyott-hogy-vissza.html Sikertörténet: 99 kilóról fogyott bombanővé Noémihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121011-sikertortenet-99-kilorol-fogyott-bombanove-noemi.html Sikertörténet: Ági: Egy tetoválás segített, hogy 57 kilós egyetemista lány legyekhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20121004-fogyokuras-sikertortenet-eros-akarattal-es-eletmodvaltassal-fogyott-le-agi-28.html Sikertörténet: Görkorival tolom a babakocsit a piacra - 55 kilós csinos anyuka lett Emesébőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120927-fogyokuras-sikertortenet-55-kilos-csinos-anyuka-lett-emesebol.html Sikertörténet: Látni akartam, ahogy felnő az unokám - Sára már 40 kilót fogyott egészsége érdekébenhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120919-fogyokuras-sikertortenet-sara-mar-40-kilot-fogyott-egeszsege-erdekeben.html