anyaság ikrek Kozma Orsi Neo zenekar koncert énekesnő várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jazz+Az zenekar egykori oszlopos tagja, Kozma Orsi anyai örömök elé néz, ráadásul duplán, hiszen az énekesnő ikreket vár.

A terhessége 20. hetében járó Orsinak már most szép nagy pocakja van, hiszen két kislánya növekszik odabent. Az énekesnő és párja, Benedek Tamás, aki a Neo zenekar dobosa nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy két csemetét várnak egyszerre, hiszen korábban egyikük családjában sem fordult elő az ikerterhesség.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


A pár egyébként is két gyermeket szeretett volna, így Orsi külön örül annak, hogy duplán érkezik a boldogság. "Az összes barátnőm azt mondta, hogy milyen mázlista vagyok, hogy egyszerre letudom a kettőt. Mi egyébként is minimum két gyereket szerettünk volna, úgyhogy megvalósul ez az álmunk" - mesélte Orsi az RTL Klub reggeli műsorában.
Habár a babák érkezésével igazi nőuralom lesz a családban, a boldog apuka nem aggódik, sőt kifejezetten örül a lányoknak. "Nagyon jó lesz, én örülök neki. Látom az ismerősi köreimben is, milyen, ahol két lány van és ez számomra nagyon szimpatikus" - árulta el Tomi.
Az énekesnő most nagyon boldog és kicsattanó formában van, a hétvégén még koncertet is adott, de úgy tervezi, hamarosan felhagy a munkával és csak terhességének szenteli az idejét. "Volt koncertem, bár ülve énekeltem. Tény és való, hogy most nagyon jól érzem magam és pont abban a fázisban vagyok, hogy azt érzem, tele vagyok energiával, erővel, de figyelnem kell magamra. Pihennem kell, ezért ülve fogom lenyomni azt a pár koncertet, ami még májusban vár rám, de júniustól már nem fogok énekelni."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.