Ilyen, amikor az AIDS családi örökség

Honduras gyógyszer nemi erőszak AIDS AIDS-betegség HIV-fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A HIV fertőzés adott esetben senkit sem kímél, de sokkal magasabb arányban fertőződnek meg a droghasználatban közös tűket használók, a homoszexuális férfiak, a szexiparban tevékenykedők. A 12 éves, Hondurasban élő Escarlet Rubit például édesanyja HIV pozitív szeretője erőszakolta meg akkor, amikor a fiú még csak ötéves volt.

A fiú édesanyjának legújabb szeretője már betegen érkezett a családba, így megfertőzte a nőt és közös gyermeküket, Escarlet kishúgát is. A nő korábbi házasságából született Escarlet még egészségesen született, de nem sokáig élhetett így: az újonnan jött férfi egyik este megerőszakolta, akkor még csupán ötéves volt. Mikor tinédzser lett, a fiúk iránt kezdett érdeklődni, és homoszexuálissá vált. Édesanyja nem nézte ezt jó szemmel és kitagadta őt a családból, így 12 évesen dolgozni kényszerült. A legkézenfekvőbb az volt, hogy szexmunkásnak áll, így női ruhát húzott és esténként a saját testét árulta. A ma már „Scarlet Ruby-ként” ismert transzvesztitát az utca és az itt élő homoszexuálisok tanították meg a túlélésre. Ma a fiú átlagos napi keresete körülbelül 700 lempira, ami körülbelül 25 euró, vagyis nagyjából 8000 forint. Ennek nagy részét alkoholra és marihuánára költi. A 12 éves fiút, aki esténként a testét árulja, már többször vitték be a rendőrök „kihallgatásra”, amikor is a helyi rendőrőrs minden tagját ki kellett elégítenie. „Én ezt hoztam otthonról, egyedül a betegségem a családi örökségem” – mondta az AIDS fertőzött fiú az életének néhány napját megörökítő fotósnak, Pep Bonet-nak.

/1409/AIDS_2014924171756

A betegségről bővebben

Az AIDS a HIV által előidézett, gyakorlatilag 100 százalékos halálozású tünetegyüttes, amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. A vírus az immunrendszer sejtjeit pusztítja, ez pedig elősegíti a különböző fertőzések és a daganatok megjelenését. A megfertőződés után a tünetek átlagosan 5 évvel később jelentkeznek, de időközben a fertőzöttek továbbadhatják a vírust - direkt nyálkahártya-kontaktussal vagy különböző testfolyadékok által, mint a vér, az ondó, a hüvelyváladék, az előváladék és az anyatej. A WHO becslése szerint 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben és 2,1 millió halt bele, ebből 330 ezer gyerek.

Így lenne megelőzhető a baj

A monogámia jó megoldás abban az esetben, ha mindkét partner biztosan fertőzésmentes. Tartózkodni kell minden olyan nemi együttléttől, amely a fertőző testnedvekkel való érintkezést lehetővé tenné, beleértve a vaginális, anális és orális közösülést is. Egy ugandai felmérés szerint az óvszer használata kétharmaddal csökkenti, de nem szünteti meg a HIV fertőzés veszélyét.

Fiatal AIDS-es fiú Ugandában Forrás: AFP/Tony Karumba

Van új gyógyszer a nap alatt?

Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható, sőt ma már a vírusfertőzés megszüntethető. A vírus szaporodását gátló gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV fertőzést, de nagymértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. Nemrégiben egy új kísérleti gyógyszerrel sikerült laboratóriumi körülmények között megállítani a HIV vírus terjedését is. A Nature és a Science című tudományos folyóiratokban ismertetett tanulmányok szerint a gyógyszer, amelyet eredetileg az epilepszia kezelésére fejlesztették ki, sikerrel akadályozta meg, hogy a vírusfertőzés miatt elpusztuljanak az immunrendszer kulcsfontosságú sejtjei. A kutatók most erre találtak megoldást a forgalomba még nem hozott epilepszia-gyógyszer alkalmazásával. Korábbi kutatások azt már bizonyították, hogy a gyógyszer emberi alkalmazása biztonságos, a tudósok most arról tárgyalnak a fejlesztőkkel, hogy tesztelhessék HIV fertőzött embereken is.

A HIV fertőzés tünetei

A megfertőződést követő néhány héttel később az influenzához hasonló tünetekre – lázra, torokfájásra, megduzzadt nyirokcsomókra, fáradtságra, ízületi fájdalmakra - lehet számítani. Ez után a HIV vírus gyakran hosszú évekig semmilyen panaszt nem okoz a fertőzött szervezetben. Ez alatt az idő alatt a vírus tovább terjed a szervezetben és további károkat okoz az immunrendszerben. Ez a folyamat akár 10 évig is eltarthat, miközben a fertőzött egyébként teljesen jól érzi magát. Ha kezeletlenül marad a HIV fertőzés annak korai stádiumában, akkor az legyengítheti a szervezet védekezőképességét bármilyen más fertőzéssel szemben is. A fertőzés e szakaszát már AIDS-nek nevezik, bár sok orvos nem szereti ezt a kifejezést használni a HIV fertőzés kései stádiumára. Ebben az alábbi tünetek a leggyakoribbak: állandó fáradtságérzet, éjszakai izzadás, fogyás, állandó hasmenés, homályos látás, fehér foltok a nyelven és a szájon, száraz köhögés, megduzzadt mirigyek. A betegség kései stádiumában már fokozott kockázata van olyan életveszélyes betegségek kialakulásának, mint például a TBC, a tüdőgyulladás, vagy akár bizonyos daganatos megbetegedések.

A Life.hu filmtippje:

A filmről készült kritikánkat ITT olvashatod.

A teljes gyógyulás eddig csak egyetlen embernek sikerült

Annak a HIV fertőzött San Franciscó-i férfinak, aki 2007-ben csontvelő-átültetést kapott, szerencséjére éppen egy olyan donortól, aki genetikailag immunis volt a HIV vírusra. A férfi szervezetében az átültetés után öt évvel nyoma sem volt az aktív HIV fertőzésnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.