Varázslatos Burma – avagy kalandorok, útra fel!

Forrás: Thinkstock -
Burma utazás városnézés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Burma számomra mindig a misztikumot jelentette. Éveken át álmodoztam arról, hogy majd egyszer, pár hónapra elutazom burmai mesterem kolostorába meditálni. Tavaly év végén pedig úgy döntöttem, thaiföldi utazásomat megszakítva, egy hétbe belesűrítve végigbarangolom az ország leghíresebb látványosságait - meg is mutatom a 3 kedvencemet. 

Mianmarban, régebbi nevén Burmában, az ezertornyú pagodák hazájában igazi hullámvasúton érezheti magát az utazó: a távol-keleti ország mesés látványosságaira némi árnyékot vet az 50 éves katonai diktatúra, ami alól pár éve szabadult fel a társadalom. A délkelet-ázsiai országban 1962-től 2012-ig katonai diktatúra uralkodott: a vezetők meggazdagodtak, a társadalom pedig elszegényedett, az emberek elnyomás alatt éltek. Ez az 50 éves elnyomás rányomja a bélyegét az ország hangulatára és a városok fejlettségére, ezért amikor útnak indulsz, a szerencse és a véletlen segíti majd az utad.

Szerzetesek a Shwegadon-pagodában Forrás: Juhász Gábor

Yangon, a buddhizmus fellegvára

Első utam Mianmar fővárosába, Yangonba vezetett. Itt található ugyanis a Shwedagon-pagoda, a buddhista kultúra egyik legnagyobb sztúpája. A régészek szerint a VI. és X. század között épült és a város közepén, egy dombon található. Hatalmas, harang alakú arany kupolája 100 méter magas, ennek köszönhetően már messziről csalogatja a misztikumra vágyó utazót. A burmaiak úgy tartják, legalább életükben egyszer meg kell látogatni a világ egyik leghíresebb buddhista szentéjét, a nézetükkel pedig egyet kell, hogy értsek, mert valóban olyan ereje van a Buddha ereklyéket tartalmazó sztúpának, amit kevés helyen éreztem eddig. Negyedórás meditációm alatt meglepődve tapasztaltam, milyen elemi erővel törtek fel bennem az érzések a hatalmas sztúpa erejének köszönhetően. Bár rengeteg a turista a pagoda területén, lehet olyan csendesebb helyet találni, ahol kicsit elmélyedhetsz.

Meditáció a Shwedagon-pagodánál
Fotó: Juhász Gábor

Burmában az emberek az arcukat fehér krémmel kenik be, ami száradás után olyan hatást kelt, mintha vakolattal sminkelnék magukat. Először azt hittem, hogy ez egyfajta valláshoz kapcsolódó szokás, aztán felvilágosítottak, hogy a hőség ellen védekeznek a krémmel. A másik furcsaság a férfiak kedvence, a helyi drog, amit bételnek hívnak. (A bételpálma magvait Délkelet-Ázsiában élvezeti cikként fogyasztják. A mag tápszövetét szeletekre vágják, majd mészporral és fűszerekkel a bételbors levelébe tekerik. Rágás közben enyhén kábító anyagok szabadulnak fel - a szerk.) Szinte minden sarkon található egy kis pultocska, ahol elkészítik a levélbe csomagolt rágnivalót, amitől a férfiak szeme és foga mélyvörös lesz és elég ijesztően festenek tőle.

Forrás: Juhász Gábor

Life.hu tipp

Yangonban a legideálisabb taxizni vagy gyalogolni, mert a tömegközlekedés kaotikus, a buszok dugig vannak emberekkel. Jó, ha tudod, hogy a Shwedagon-pagodába csak megfelelő öltözetben engednek be, ami legalább rövid ujjú póló és térd alá érő nadrág.

A Life.hu extra tippje

Napfürdőzz, pihenj és élvezd az életet Thaiföld csodás tengerpartján! Thaiföld-Pattaya-Hotel Golden Sea Pattaya(repülővel)-129.900Forint/fő/7éjtől

Bagan, a varázslatos sztúpaerdő

Az ősi Bagan városa a világörökség része és az ország idegenforgalmának húzóereje. Fénykorában mintegy 10 ezer buddhista templom, pagoda és kolostor létesült a területén, amelyből a mai napig mintegy 2200 megmaradt. Yangonból 8 órás buszút vezetett Bagan városába, ahol este a szállásomhoz közel a csodás, aranyló Shwezigon-pagoda mellett nézhettem a csillagos eget.

Shwezigon-pagoda Fotó: Juhász Gábor

Másnap a hotel recepcióján béreltem biciklit, és meg sem álltam az első nagyobb sztúpáig, aminek tetejéről elém tárult a pazar pagodákkal teli tájkép, amely visszarepített messzi időkbe, amikor szinte minden lakóház mellé épült egy kis pagoda.

Tájkép a pagodákkal Fotó: Juhász Gábor

Tudtad?

A sztúpa a buddhista építészet jellegzetes alakja, a legrégebbi buddhista vallási intézmények egyike. Kezdetben Buddha relikviáit temették ide.

A sztúpák őrzik az évszázados történeteket és magas csúcsaikkal összekötik az emberek és istenek világát. Baganban kihagyhatatlan program a napfelkelte és a naplemente mesés látványa. Napfelkeltekor busás összegért léghajóval lehet a város fölé emelkedni és onnan köszönteni a napot. Egyszerűbb megoldás, ha kibiciklizel egy nagyobb sztúpához és ott gyönyörködsz a napkorong felbukkanásában.

Forrás: Thinkstock

Popa-hegy, a zarándokok kedvence

A Taung Kalat buddhista kolostor a Popa-hegyen 1500 méter magasan, egy kihűlt vulkán tetején található, ahová a burmai szellemeket, a natokat tisztelő zarándokok másznak fel, hogy megcsodálják a hatalmas sziklára épült templomot. A hegyen álló építményt 777 lépcsőn keresztül lehet megközelíteni, méghozzá mezítláb. Az lépcsőzés közben ne lepődj meg, ha a hegyen élő majmokkal találkozol, akik sajnos nemcsak szórakoztatják az embereket, hanem a lépcsők tele vannak az ürülékükkel, tehát érdemes odafigyelni, hova lépsz.

Popa-hegy Forrás: Thinkstock

A templomnál, a lépcsők tetején a kilátás lenyűgöző volt a magasból, az elém táruló látvány csalódást okozott. A templom olyan volt, mint egy építési terület, ahová mindenfélét összehordtak. A Buddha szobrok alig látszottak a rájuk tűzdelt pénzkötegektől, a majmok pedig egymást tépték körülöttünk. Csüggedésre azonban semmi ok, a templom látványa a hegy tövéből varázslatos, így megéri befizetni az útra és egy helyi sofőr segítségével átutazni a burmai szavannán.

/1502/L_tog201523161515

Life.hu tipp

Baganban nemcsak biciklivel közlekedhetsz, hanem bérelhetsz konflist, ez esetben egész nap egy kalauzzal járhatod végig a sztúpákat. Bérelhetsz elektromos biciklit is, amit nem kell tekerni, így kényelmesebb az egész napos utazás. A pagodákba mezítláb lehet bemenni és olyan ruházat ajánlott, ami takarja a válladat, mert van, ahová csak így engednek be. A Popa-hegyi kirándulásra bármelyik bagani utazásszervezőnél befizethetsz, és itt tudsz helyet foglalni a léghajóra is, amiről megcsodálhatod a napfelkeltét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.