Átalakít a Jónő Team: főiskolás lánykából gyönyörű nő lett Bianka

Takács Nóra lány Átalakít a Jónő Team főiskola
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Szeretnék megváltozni, de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá” - írta nekünk Bianka. Mi minden segítséget megadtunk neki, megmutattuk az utat, járni viszont mostantól neki kell rajta.

„Egy vidéki kis faluból járok be mindennap Budapestre az óráimra, ami sok csoporttársam szerint őrültség, mert naponta minimum 4 órát ingázok, de engem valamiért az állandó utazás inspirál, és sok energiát ad. Elsősorban azért jelentkeztem, mert bár három nővérem van, soha nem érdekeltek annyira a nagyon lányos/nőies dolgok, mint a babázás, sminkelés, vagy akár a divat szigorú követése. Most úgy érzem, hogy az életem fordulóponthoz érkezett azzal, hogy nemsokára lediplomázok. Úgy hiszem, belülről már megtörtént a változás, és szeretném, ha ezt valamennyire a külsőmmel is meg tudnám mutatni, csak azt nem tudom, hogyan kezdjek hozzá" - írta nekünk Bianka.

Nekünk sem kellett több, érkezése után rögtön munkához is láttunk. Mindenki sokat segített a fiatal lánynak.

Bianka az átalakítás előtt Fotó: Molnár Gábor

PETRA: Bianka természetes színű hajjal érkezett, ezen sem Ő, sem én nem akartunk változtatni, hiszen nagyon szép hajszíne van. A végéből kicsit vágtam, mert nagyon szálkás volt, így egy sokkal egészségesebb, modernebb frizurát kaptunk, amit a végén még egy klassz teli frufruval is megkoronáztunk, amit mindig is szeretett volna Bianka, de eddig nem mert belevágni. Hát, most én belevágtam neki.

/1504/Biank201547165149

GABI: Arctisztítás és hidratálás után először a szemeket készítettem el, hogy makulátlan tiszta maradjon a szem alatti bőr. A szeméhez natúr színeket választottam, majd egy tusvonallal cicásítottam a tekintetét. Tincses műszempillákat helyeztem fel, majd egy dúsító-hosszabbító spirált használtam. Az arcát vékony alapozóval egységesítettem, utána megformáztam. Szemöldökét a hajszínéhez igazítottam. Egy üde rózsaszín pirosítót választottam. Ajkait egy élénkpiros színnel tettem csábítóvá.

DÓRI: Bianka a fiús stílust részesítette eddig előnyben, azért jött hozzánk, hogy megmutassuk neki, lehet-e ő is igazán nőies nő. Természetesen lehet! Azonnal kerestünk is neki egy szoknyát, amihez egy matrózmintás felsőt és fehér blézert tettünk. Ezek a színek nagyon jól álltak Biankának, a szoknya és a blézer pedig előhozta a benne rejlő nőiességet, ami mindig is benne volt, csak épp elő kellett hívnunk. Most már ő is tudja, hogyan legyen nőies a hétköznapokban.

/1504/Biank201547165244

Blézer: H&M, Felső: F&F, Szoknya: Topshop, Cipő: Primadonna collection, Ékszerek: Bomo Shop

Mikor elkészültünk, Gáboron és Bencén volt a sor! Sok-sok háttér előtt fotózták Biankát, aki egyre inkább belerázódott a modell szerepbe, idővel pedig kifejezetten profivá vált!

/1504/Biank201547165333

„Régóta nagy vágyam, hogy frufrum legyen, de sosem mertem kipróbálni. Ahogy a rúzsozott ajkakat sem. Nagyon örülök neki most, hogy elkészült, imádom mindkettőt! Teljesen más ember néz most vissza rám a tükörből, annyira csodálatos érzés ez! Remélem, mások is látják majd rajtam a változást, biztos vagyok benne, hogy ez a mai nap elindít engem egy pozitív úton! Köszönöm, Jónő Team!”

Szívesen, Bianka!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.