Földúton döcögve, erdőn át kóvályogva vezetett az út Visnyeszéplakra. Távol a város zajától, a Zselicség délnyugati peremén fekvő apró faluban nagyjából 180 lakos éli mindennapjait a természetközeliségre, önellátásra és közösségi életre alapozva. A fővárosból vidékre sorozatunk következő részeiben egy önfenntartó ökofalu lakóinak életébe nyerhetünk bepillantást. 

Visnye község Somogy megyében, a Kaposvári járásban helyezkedik el, Visnyeszéplak pedig tulajdonképpen Visnye külterülete. Széplak neve először a 18. század végén bukkant fel mint "Széplaki" szőlőhegy, és szőlőhegyként népesedett be a 18–19. században. Az 1900-as évek derekára már nagyjából 600 lakosa volt. A 90-es évek elejére viszont az itt élők száma igencsak megcsappant, alig 30-an maradtak. A helység hasonló sorsa jutott, mint oly sok más magyarországi kistelepülés: a fiatalok egy jobb élet reményében a városokba költöztek, az itt maradt lakosság elöregedett. Ezzel párhuzamosan azonban egy másik folyamat is megindult, a falut elhagyó lakosság helyére új "telepesek" kezdtek beköltözni: egymás után jelentek meg a városi fiatal családok, azzal a céllal, hogy 

addigi fogyasztáscentrikus, pénzhajszoló életüket egy sokkal hagyományosabb alapokon nyugvó, természetközeli világra cseréljék. 

Füszfás BalázsFotó: Marton Szilvia/Origo

A beköltöző új lakók elsősorban a régi, romos házakat újították fel természetes anyagok, hagyományos technikák felhasználásával és a közösség segítő kezeinek támogatásával. Földművelésből, állattartásból, kézműves mesterségekből és cserekereskedelemből tartják fenn magukat, mindennapjaikban a minél magasabb szinten történő önellátásra törekednek. 

Füszfás Balázs és családja 2008-ban döntött úgy, hogy a pest megyei Csobánkát a somogyi Visnyeszéplakra cserélik. Balázst döntésében a családja és az állatai motiválták, mint mondta, azt szerette volna, ha az ideje nagy részét nem a munkahelyén, hanem a szerettei körében tudja tölteni, továbbá a lovainak is nagyobb területet szeretett volna biztosítani. 

Balázs és családjaFotó: Marton Szilvia/Origo
Markos, Legenda, Csoló, őket vettük meg Csobánkán. Nem tudtam semmit a lovakról, még normális karámjuk sem volt először. Azt gondoltam, mint egy kutya, ők is ellesznek, volt valami karámjuk, de ahhoz képes, ami kell nekik semmi nem volt. És mivel nem voltak számukra értékelhető határok, fogták magukat és rögtön meglógtak.

Balázs korábban cserkész volt, Csobánkán a Közép-európai Cserkész Parkban dolgozott. 2008-ban, állása elvesztésével új otthont is keresniük kellett, ekkor került a látóterükbe az eldugott somogyi falucska, Visnyeszéplak. 

Miután személyesen is leutazott szemügyre venni a vidéket, a döntés megszületett, költöznek – de nem akárhogyan. Ruháikat, holmijukat három nappal az indulás előtt egy teherautóval hozatták le Széplakra, a család viszont a tömegközlekedés helyett lovakra pattant, és az állatok hátán tette meg a több mint 200 kilométert. 

VisnyeszéplakFotó: Marton Szilvia/Origo
Összepakoltunk, felültünk a lovakra és eljöttünk, lószállítót nem rendeltünk. Amikor indultunk Csobánkáról és átlovagoltunk Piliscsabán egy lovarda előtt ránk kiabáltak, megkérdezték merre lovagolunk. Válaszoltam, hogy megyünk a Somogyba. Erre teljesen elképedtek. (nevet) Öt napot szántunk az útra, és mivel fél évvel előtte már tudtam hogy jövünk, sokat edzettünk rá a gyerekekkel. Naponta 40 km lovaglásra azért készülni kell. De nem sikerült lóháton lejönni végig, a Velencei-hegységben megsántult a Markos, nagyon megdagadt a lába, úgyhogy Pákozdtól őt mégis csak lószállítóval kellett lehozni.

Leköltözésük után Balázs földvásárlásba fogott, 15 hektárt mindenképp venni szeretett volna, hiszen egy ekkora területen már bőven tudtak volna állatokat tartani, gyümölcsöket, zöldségeket termeszteni és a tűzifának valót is megtermelni. Aztán a beköltözésükkor derült ki, hogy csak elméletileg van ennyi eladó föld, végül a mai napig négy hektáron gazdálkodnak. Mégsem panaszkodhat, elfoglaltsága így is lett: másfél éve élt Visnyeszéplakon, amikor polgármesternek választották. A település vezetőjeként nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint egy jól működő falugazdaság kialakításába. 

Balázs a lovakkal a szabadbanFotó: Marton Szilvia/Origo

Balázs felesége, mint az itt élő legtöbb asszony, háztartásbeli. Munka neki is jut bőven, mind a ház körüli teendők terén, mind a gyereknevelésben. Öt gyerekük van, a legnagyobb egyetemista, a legkisebb kilencéves. 

Ottjártunkkor éppen egy jövendőbeli visnyeszéplaki látogatott le a polgármesterhez, mert a maradék néhány eladó ház egyikébe szeretne a családjával beköltözni. Ahogy Balázs mondja, a vidékre vágyó városiak elsőként Visnyeszéplak idilli, romantikus hangulatába szeretnek bele, de amikor próba gyanánt fél vagy egy évre egy házat bérelnek itt, szembesülnek a falucska kevésbé harmonikus oldalával is. 

Szembesülnek azzal, hogy itt tényleg baromi nagy a sár, ha pedig nem sár van akkor por. Vannak ilyen kellemetlenségek, de én ezt választottam. Számunkra ez a legjobb, és azért vagyunk itt, mert a gyerekeimnek a legjobbat szeretném nyújtani. A városban látszólag nyugisabb az élet, mert az embernek négy órakor kisesik a kezéből a toll, vagy a szerzám, és elvileg azt csinál amit akar. De olyan szigorú keretek között csinálhat azt amit akar, hogy annál ez sokkal szabadabb.
Balázsék húsz kecskét tartanakFotó: Marton Szilvia/Origo

Visnyeszéplakon az emberek sokkal szorosabban élnek együtt, mint a nagyvárosban, a falu életben maradásához mindenképpen jól működő közösségre van szükség. Éppen ezért hangsúlyozzák az itt lakók, hogy csak olyan családoknak érdemes Visnyére költözni, akik vállalni tudják és ténylegesen elkötelezték magukat a már jól kialakított életforma mellett. 

Van egy nagy konyhakertünk, húsz kecskénk, ők adnak húst, tejet. El lehet itt élni, ha az ember nem telhetetlen. Ha az ember a lehetőségeihez alakítja az igényeit, akkor nincs akadály.