Nem kerülhetett volna sor a genetikus szeretőjének, Dórinak a megtermékenyítésére a jogszabályok szerint, mégis két gyermeke született ilyen módon Czeizel Endrétől. Kiderült, hogy apaként nem az orvosprofesszor, hanem egy másik férfi neve szerepelt a papírokon.

Czeizel Endre mindent igyekezett elrendezni halála előtt, mégis egyre több a botrány a neve körül. Először a feleség és a szerető csatározásától volt hangos a sajtó, most pedig a mesterséges megtermékenyítéstől.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A genetikus sosem tagadta, hogy lefagyasztotta spermáit, amit szeretője rendelkezésére bocsájtott, hogy halála után, ha Dóri akarja, szülhessen tőle gyermeket, azonban erre még a genetikus életében sor került. Ahogy teltek az évek, Dóri egyre inkább szeretett volna gyereket, én ellenálltam” - írja életrajzi könyvében a professzor, ezért ajánlotta fel ezt a kompromisszumos megoldást. CzeizelEndre házasságban élt, amikor gyermeke született mesterséges megtermékenyítéssel a szeretőjétől, ami jogszabályba ütközik, de nemcsak a professzor, hanem az az intézmény is hibázott, amely a beültetést végezte.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Kiderült, hogy a spermadonor beleegyezői nyilatkozatára nem a professzor, hanem egy másik férfi adatai és aláírása került, vagyis a beavatkozásokat hamis néven végezték - írja a Hot magazin.  Az ugyanis biztos, hogy Czeizel Endre az apa, mivel könyvében leírta, hogy apaságát az Igazságügyi Intézet DNS-vizsgálatával is igazolta.