Lábbelik, amik meghódították a világot

klumpa lábbeli flip-flop cipő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 1900-as években több olyan cipőmodell született, amely ma is megtalálható az üzletek polcain. Ilyen örökzöld darab a klumpa, a stiletto, a flip-flop, a platform és a sneakers is, amelyek érdekes körülmények között indultak világhódító útjukra. 

Klumpa

A praktikus klumpákat és fapapucsokat már a középkorban is viselték a munkások és a földművesek, ugyanis a magas talp megvédte a lábat a hidegtől, a sártól és a nedvességtől, a kemény orr-rész pedig a lábujjakat óvta a sérüléstől. Az 1900-as évek második felében divattá vált papucsot alagútszerű bőr felsőrésszel látták el, amit ma vastag zoknival vagy lábszárvédővel is trendi hordani, de gumiból is készítenek már klumpákat azóta. A fapapucs, amellett, hogy nagyon népszerű, hasznos is, akár kalapácsként is funkcionálhat. Sőt, védekezni is lehet vele: a nyolcvanas évek népszerű tévésorozatában Linda azért is lépett ki minden összetűzésnél a klumpájából, nehogy túl nagy kárt tegyen ellenfelében.

Klumpa Forrás: Twitter/Prada

Sneakers

A teniszcipő korai változata a vászon és a vulkanizált gumi fúziójából született Angliában, az 1830-as években. A talprészhez használt anyag nagy fejlődést jelentett, mert az addig alkalmazott gumi rugalmatlan volt, és a hidegben berepedezett. A kezdetben leginkább strandon viselt darab felsőrészét T alakú szíjjal és csattal rögzítették. A sneaker, azaz „settenkedő” elnevezést 1917-ben kezdték el használni, mert lényegesen halkabb volt benne járni, mint a hagyományos bőrcipőkben. A huszadik században számtalan sport, alkalmi és hétköznapi változat készült a sneakerekből, amelyek még ma is nagyon népszerűek. A hétköznapi viseletbe robbanásszerűen tértek vissza, és új irányt hoztak a divatba.

Sneakers: 1. Converse 2. H&M 3. Vans 4. New Balance 5. Adidas 6. Adidas

Flip-flop

A klasszikus lábujjközös papucs 1962-ben indult világhódító útjára. A tradicionális japán szandál mintájára készült lábbeli nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Mára a flip-flop az egyik legnépszerűbb viseletté vált: az egész világon elérhetőek a szivárvány minden színében pompázó modellek, amelyek közül a legkülönlegesebbek motívumait kézzel készítik. Az eredeti brazil kaucsukból készült Havaianas papucs kiváló strandoláshoz is, mert nem forrósodik át a napon, és csúszás biztos. Mivel kényelmes, és természetes gumitalpát könnyen és gyorsan lehet tisztítani, a hétköznapokban is sokan viselik.

Flip-flop Forrás: Dreamstime

Platform

Ki ne emlékezne az 1970-es években népszerűvé vált éktalpú és platformcipőkre, csizmákra? A „holdjárókat” előszeretettel hordták a század végén divatos énekes és zenei formációk női tagjai is. A népszerűsítés pedig olyannyira jól sikerült, hogy – habár jellemzően kissé visszafogottabb változatokban – pár évente újra megjelennek a divatmagazinokban és a boltok polcain, ahogy idén nyáron is visszatért egy kissé modernebb formában, amit már flatformnak neveztek el.

Platform: 1. Stradivarius 2. Mango 3. H&M 4. Zara 5. Bershka 6. Zara

Stiletto

Az 1960-as években a kényelem és az egészséges lábak egyaránt a magas sarkak áldozatai lettek. A stiletto, vagyis a tűsarkú cipő előrenyomta és ezáltal sokszor deformálta a lábat, amelyen bütykök és kalapácsujjak alakultak ki, valamint a járás is kényelmetlenné vált. Ennek ellenére még ma is töretlen ezeknek a hegyes orrú lábbeliknek a népszerűsége, sokan egyenes a nőiesség egyik szimbólumának tartják a stilettót. A negatív hatásokat manapság bütyökkorrigáló vagy lábujjszétválasztó segédeszközökkel küszöbölik ki.

Stiletto Forrás: Dreamstime

Így válassz magas sarkút, hogy később ne bánd meg!

A magas sarkú lábbelik minden nő cipősszekrényének kötelező darabjai. Nem mindegy azonban, hogy milyen a tűsarkú topánkád – szívesen viseled, vagy csak a helyet foglalja a polcon, mert annyira kényelmetlen. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.