Damu Roland nem nevelheti a kislányát, Maját

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Damu Roland gyámhatóság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Damu Roland kislányát a sógornője neveli, de a színész szerette volna magához venni a kicsi Maját. Arra hivatkozott, hogy a kislányt nem nevelik jó körülmények között, de a gyámhatóság elutasította a kérelmét.

A kicsi Maja egyből a születése után Damu Roland sógornőjéhez került, ő lett a kislány teljes jogú gyámja. Ebbe akkor a színész is beleegyezett, de azóta megváltozott a véleménye. Arra hivatkozva, hogy a gyermek alultáplált, koszos, a nagymama pedig iszákos, eljárást indított.

Szerette volna magához venni a kicsit.

Eldőlt: nem kerülhet Damu Rolandhoz a kislánya Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A körülmények is megfelelőnek tűntek, hiszen a színésznek új párja volt, aki nagy örömmel nevelte volna Damu lányát, de azóta ez a kapcsolat véget ért, a volt kedvesének egzisztenciális háttere nélkül a színésznek esélye sem volt, hogy megkapja a gyámságot, ráadásul a vádjait is alaptalannak találták.

"A gyámhatóság elutasította az apa kérelmét, mert a volt párja közben szakított vele, és meggondolta magát.

Maja közben egyéves lett, járni és beszélni kezdett, a háziorvos és a védőnő szerint korát meghaladóan fejlett. A gyámhatóság és a rendőrség sem látta veszélyeztetve" – mondta a sógornő a Story magazinnak.

Sváby András megmutatta kisfiát - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170309-svaby-andras-megmutatta-kisfiat.htmlEgy hete született meg Sváby András gyermeke párjától, a 41 éves Andreától. A tévésnek már van két nagyobb fia, de ez volt az első apás szülése, az élmény pedig nagyon meghatotta. Elborította a könny a szemét. Család--Ahol a felnőtté válás kibírhatatlan kínokkal járhttp://www.life.hu/csalad/20170308-a-legbrutalisabb-felnotte-avatasi-szokasok.htmlA serdülőkor, a felnőtté válás még egy fejlett országban élő fiatal életét is meg tudja keseríteni: nem könnyű maguk mögött hagyni a gyermeki létet, és belépni egy félelmetes és idegen életszakaszba. Ezek a megpróbáltatások azonban eltörpülnek azokhoz a kínokhoz képest, amit a világ különböző részein élő elszigetelt törzsek fiataljainak kell átélniük. Van, ahol a felnőtté válás szó szerint egy elképesztően fájdalmas folyamat. Család--Nőként, tudósként a férfiak uralta világban: Marie Curie életehttp://www.life.hu/csalad/20170306-ot-noi-tudos-akit-mindenkinek-ismernie-kellene.htmlMarie Curie nélkül ma kétségtelenül más lenne a világ. Élete és munkája nem csak a tudományos fejlődésre volt óriási hatással, de elősegítette a társadalmi konvenciók átalakulását is. Egy olyan korban élt, amikor a nők és férfiak közti egyenlőség valamiféle utópisztikus vízió volt csupán, amikor a nők hátrányos helyzete a közéletben, a művészetben és a tudományos világban is társadalmilag elfogadott volt. Sokat mondó tény, hogy a 17. században alapított Francia Akadémia a két Nobel-díja ellenére sem vette fel Marie Curie-t a tagjai közé. Csupán 1962-ben került sor először arra, hogy női tagot fogadjanak maguk közé. CsaládOrigoA jövő női vállalkozói mérkőznek meg nőnapon http://www.life.hu/csalad/20170307-women-startup-competition-budapesti-dontoje-nonapon.htmlEurópában csupán 15 százalék a női vállalkozók aránya, a kifejezetten női befektetőké pedig még ennél is kisebb, mindössze 6 százalék. Magyarország első női startup-versenye, a Women Startup Competition célja a női cégalapítók támogatása és a női jelenlét fontosságának hangsúlyozása a startup szektorban. A verseny eddigi története alatt a nevezések száma a triplájára emelkedett, az elmúlt négy évben pedig több mint 1 millió 360 ezer dollár értékű befektetési forráshoz juttatták a nyertes vállalkozásokat. Az idei elődöntőket Európa hét városában tartják; az utolsó, budapesti fordulóra március 8-án, nőnapon kerül sor. CsaládThinkstockA fogorvos papagáj és a helikopter esete - Így húzzák ki a gyerek tejfogát az elvetemült szülőkhttp://www.life.hu/csalad/20170306--gyerekek-akiknek-furcsa-modon-huztak-ki-a-fogukat.htmlA foghúzás még egy felnőtt számára sem túl kellemes procedúra, a gyerekek számára pedig kész rémálom – kivéve, ha egy kreatív apuka nem trollkodja kicsit meg a dolgot. A becsapódó ajtó már lejárt lemez, a mai szülők sokkal vadabb módszerekkel próbálkoznak. Család--Béranya szült ikreket Karan Dzsoharnak, a bollywoodi meleg sztárrendezőnekhttp://www.life.hu/csalad/20170306-beranya-szult-ikreket-egy-bollywoodi-meleg-sztarrendezonek.htmlA 44 éves szingli indiai filmes, aki producerként, forgatókönyvíróként, színészként, jelmeztervezőként és televíziós személyiségként is ismert, közleményben jelentette be vasárnap, hogy örökre hálás az anyának, aki megvalósította élete álmát. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.