Édesanyja takarítónő, édesapja gyári munkás volt, de lányuknak, Sharonnak egészen más sorsot szántak. Minden egy szépségversennyel kezdődött, amit 17 éves korában nyert meg, néhány évvel később pedig már Hollywood szexszimbólumának számított. Közben azonban az egyetemet is elkezdte, és 140-es IQ-jával a Mensa tagja lett.

Sokak számára furcsa lehet, de Sharon Stone először az eszével tűnt ki, így szülei már egészen kicsi korában eldöntötték: mindent megmozgatnak, hogy egyetemre mehessen tanulni. Természetesen felvételt is nyert a magas intelligenciával megáldott lány, aki később a világ legmagasabb IQ-jával rendelkező embereket összefogó Mensa tagja lett. Az egyetemi évek alatt azonban már nemcsak az eszével, csodás külsejével is kitűnt társai közül.

/1606/Soha_2016626111249

Az egyetemen művészeti tárgyakat hallgatott, egy sikeres szépségverseny azonban eltávolította a tanulástól. Leszerződött a Ford modellügynökséghez, majd Európába költözött, hogy meghódítsa Milánó és Párizs kifutóit. Az Európában töltött időszak alatt azonban elhatározta, hogy felhagy a modellkedéssel, mert a színészet jobban érdekli. Ezért visszaköltözött New Yorkba.

A filmes pályafutása nem is akárhogyan kezdődött: Woody Allen Csillagporos emlékek című mozijában kapott szerepet 1980-ban. Ezt követően viszont egy nem túlságosan fényes időszak következett. Habár sok szerepet kapott, ezek csak apró, nem is túlságosan emlékezetes szerepek voltak filmekben, sorozatokban. 10 évvel később, 32 éves korában jött a nagy áttörés, amikor Arnold Schwarzenegger mellett az Emlékmás című filmben kapott lehetőséget. Ezzel már olyannyira felkapott lett, hogy a Playboy címlapját is megkapta.

Sharon Stone a Playboy címlapjánForrás: Playboy

Két évvel később aztán megkapta azt a szerepet, amiben a legemlékezetesebb alakítást nyújtotta. Az Elemi ösztön című erotikus thrillerrel sikerült minden férfit megbolondítania. A kultikus terpesztős jelenet pedig nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a 90-es évek szexszimbóluma legyen.

Sharon Stone az Elemi ösztön című filmbenForrás: Giphy

Sharon Stone a nőiességével és szexi ruháival, a miniszoknyákkal, bőrnadrágokkal, dögös ruhákkal mindenhol a figyelem középpontjába került. A ma is tökéletes alakját a sok mozgásnak és a helyes táplálkozásnak köszönheti. Nagy híve a gyógyteáknak, rengeteg ásványvizet iszik, és alig fogyaszt cukros ételeket. Azért persze rebesgették, hogy a plasztikai sebészetet sem vetette meg idősebb korában, de amíg ebben normális mértéket tud tartani, nincs is ezzel baj.

Forrás: New You

A karrierjéhez visszatérve valójában sok sikerről már nem beszélhetünk. Habár két Golden Globe-jelölést is kapott az Elemi ösztön után - az egyiket az 1998-as Az óriás, a másikat az 1999-es A múzsa csókja című filmekben nyújtott alakításáért - hasonló világraszóló sikert már nem ért el filmszerepekkel. 

2001-ben az egész világot meglepte a hír, miszerint Sharon Stone agyvérzést kapott. Később őszintén beszélt a betegségéről; arról, hogy két évbe telt, mire megtanult újra beszélni, olvasni és járni. Nagyon nehéz időszak volt ez számára, hiszen eddig a világ rajongását tapasztalta, majd egyszerre jött a betegsége, a válása, és a gyerekeit is elvették tőle a lábadozás időszakában. 2003-ban már újra feltűnt kisebb szerepekben, de a jótékonykodás, a társadalmi felelősségvállalás is egyre fontosabb szerepet kapott az életében. Elképesztő akaraterejének köszönhetően ma Sharon Stone az egyik legfiatalosabb hollywoodi sztár, aki igencsak a helyén kezeli azt, mi értékes, és mi az, amivel egyáltalán nem érdemes foglalkozni ebben a törékeny és rövid életben. 

/1603/Ma_582016310112326