Amikor az ember szülővé válik, az magával hozza annak a csodás tudatát, hogy egyszer majd ott állhat gyermeke esküvőjén, ringathatja az unokáit, azonban ezeket a be nem fejezett álmokat hamar kettétörheti az a felismerés, hogy gyermeke meleg.
Az emberek igen előítéletesek, akár tudtukon kívül is. Már akkor sok családnál beindul a veszély jelzés, ha egy páréves kislány autókkal játszik és keményen ellenáll a rózsaszín, csillogós dolgoknak, egy kisfiú pedig babázik, és előszeretettel hordana otthon szoknyát. Ez azonban csupán a keresgélés időszaka, a nemhez igazodás folyamatának első lépcsője.
Amikor egy kisfiú félősebb, nyafogósabb, netán szívesebben táncol, mint focizik, egyből felmerül a meleg-gyanú.
Gyakran elvesszük a gyermektől a felfedezés és az önkiteljesedés lehetőségét, valamint a veleszületett személyiségén szeretnénk erőszakkal változtatni azzal, hogy engedünk az előítéleteknek, a tévhiteknek, a külső nyomásnak. Amikor a nagyszülők, barátok nyíltan kimondják, a játszótéri anyukák pedig összesúgnak a szülők háta mögött; Mit nevelnek ebből a gyerekből? Túl megengedőek, azért ő mégis csak lány/fiú! Ilyenkor a szülők attól félnek, hogy ezek a viselkedések előrejelzik a gyermek saját neméhez való vonzódását, ezért többségük kategorikusan tiltani kezd dolgokat, ráerőltet játékokat, programokat, ruhákat, viselkedést – a gyermek személyiségfejlődésében nagy károkat okozva ezzel. Miért? Mert a sztereotípia úgy szól, hogy egy leszbikus nő fiús, egy meleg férfi pedig feminim – persze tudjuk, hogy ez az esetek nagy részében nincs így. Sőt, egy 2-4 éves gyermekről, aki épp csak rálépett a saját neméhez való igazodás útjára, és még messze áll a serdülőkortól, szinte lehetetlen megmondani, hogy később a saját neméhez fog-e vonzódni.
A homoszexualitást nem lehet kinevelni, csupán elnyomni.
A szülő magatartása nagyban befolyásolja, hogy a serdülő gyermek miként dolgozza fel és éli meg azt a felismerést, hogy a saját neméhez vonzódik. Amikor önmagán is észreveszi, hogy az öltözőben másként tekint társaira, hogy a társadalmi normáktól eltérően érzések, vágyak kerülnek benne felszínre, nos, ekkor nagyon nehéz helyzetbe kerül. Egy olyan családi légkörben, ahol a „buzizás" mindennapos, szinte esélytelen, hogy ezt nyíltan a család tudtára adja. Sőt, emiatt – no meg a homoszexuálisok megítélése miatt - az is előfordulhat, hogy megpróbálja ezt mélyen elásni, és rákényszeríteni magát a hagyományos és elfogadott társas kapcsolatokra. Ennek következménye vagy egy életen át tartó feszültség, önfeladás és boldogtalanság, vagy egy hirtelen jött „pálfordulás" – akár családos emberként.
Már egész fiatalon éreztem, hogy a fiúkhoz vonzódom. A szüleimnek azonban csak akkor mertem elmondani, mikor már különköltöztem. Anyukám jól fogadta, de apukám azt mondta, hogy többé nem vagyok a fia. 6 éve nem láttam és nem is beszéltem vele.
Győri Szilvia szexuálpszichológus, a Life.hu szakértője a témával kapcsolatban elmondta, hogy a legtöbb szülőt hidegzuhanyként éri, amikor kiderül: gyermeke meleg.
A szakember szerint, amennyiben egy erős bizalmi viszony van a szülő és a gyerek között, jó eséllyel ez a hír sem lesz meglepetés, azonban a többség inkább szégyenkezik, titkolózik, fél, hogy ha színt vall, csak negatívan ítélheti meg a család. Vannak szülők, akik azonnal elutasítják a hírt, azt gondolják, ez csak valami tévedés lehet, az ő gyerekük nem lehet meleg. Úgy érezhetik, nem is ismerik gyereküket, vagy azt, hogy ez a gyerek nem is az az ember, akit eddig ők szerettek. Azonnal aggódni kezdenek, hogy ha ez nyilvánosságra kerül, mit szólnak majd a testvérek, a rokonok, a szomszédok, az iskolatársak, a tanárok, a kollégák. Félnek a szégyentől, az előítéletektől, ugyanakkor gyereküket is féltik mindettől, vagy akár attól is, hogy például fizikai bántalmazás érheti őt. Vannak, akik magukat hibáztatják. „Biztos rosszul neveltem! Hol ronthattam el?"
Azonban az is elképzelhető, hogy a szülő megkönnyebbül, mert bár látta gyermeke hónapokon át tartó szenvedését, küzdelmét, de nem tudta, mi baja is lehet valójában.
Minden szülő mást érez, más módon reagál, de az biztos, hogy a pillanat emlékezetes marad mindkettejük számára.
Amikor fény derül a gyermek nemi hovatartozására, első körben adjunk magunknak időt. Meg kell emészteni a hírt, akkor is, ha ezt nyitottan fogadjuk. Mindenképp tartsuk szem előtt, hogy túl lehet jutni a kezdeti pánikon, elutasításon, rossz érzéseken, félelmeken.
Sokaknak segít, ha megbeszélhetik ezt másokkal: más szülőkkel, akik hasonló cipőben járnak, egy jó baráttal vagy egy bizalmas kollégával, aki meghallgat bennünket, de akár pszichológushoz is fordulhatunk. Érdemes tájékozódni a témában, ez egyfajta biztonságot is ad: abszolút nem vagyunk egyedül. Ha nyitottak, támogatóak, empatikusak vagyunk, a gyermekünk is egyre több mindent fog megosztani velünk az érzéseiről; hogyan és mikor jött rá, hogy meleg, milyen kapcsolatai, barátai vannak, akikről esetleg eddig nem tudtunk.
Megtanulhatjuk elfogadni a másságot, nem csak a nemi hovatartozás tekintetében. Sokkal empatikusabbak leszünk, nő a szociális érzékenységünk a kisebbségi csoportok iránt, kevésbé leszünk előítéletesek, sőt, akár még büszkék is lehetünk gyermekünk másságára. De talán a legnagyobb hozadéka mindennek az, hogy sokkal közelebb kerülhetünk gyermekünkhöz, és egy olyan erős, bizalmi kapcsolatot alakíthatunk ki, mint előtte talán még soha."