Trokán Anna kiáll a nyilvános szoptatás mellett

Forrás: Mokka -
Trokán Anna szoptatás nyilvános szoptatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Trokán Anna júniusban adott életet gyermekének, és természetesen előtte semmit nem tudott a szoptatásról, azóta azonban a nyilvános szoptatás mellett is kiáll. 

Trokán Anna nyáron lett anyuka, és habár voltak elképzelései a szoptatásról, előtte természetesen tudni semmit nem tudott róla. Azóta persze már van tapasztalata, és azt sem szégyenli, ha nyilvánosan kell megszoptatnia sőt, szerinte ez természetes.

Trokán Anna szerint a nyilvános szoptatás nem ügy, ez természetes Forrás: Mokka

"Amikor terhes lettem, elkezdtem beleásni magam, de az ember főleg a szoptatásról nem tájékozódik, mert azt hiszi, hogy megszületik a baba, ráteszik a cicire és onnantól kezdve működik. Ez nyilván nem így van" - kezdte Trokán Anna, majd leszögezte, hogy kiáll a nyilvános szoptatás mellett. "Nem arról van szó, hogy előkapom a melleimet, és büszkén magamat mutogatom. Nem, én a gyerekemet etetem, úgy ahogy más megeszi a metrón a pogácsát" - árulta el Anna. Persze azzal egyetért, hogy diszkréten kell eljárni, és őt így nem érte még semmilyen negatív tapasztalat.

Szilágyi István fiát szabadon engedték, de a vád és a védelem is fellebbezetthttp://www.life.hu/csalad/20180116-szilagyi-istvan-fiat-szabadon-engedtek-de-a-vad-es-a-vedelem-is-fellebbezett.htmlSzilágyi István fiát két év börtönre ítélték 3 évre felfüggesztve apja bántalamzása miatt, de ez még nem biztos, hogy a végleges ítélet: a vád és a védelem is fellebbez. CsaládOrigoÓnodi Eszter bevallotta, alkalmatlan az anyaságrahttp://www.life.hu/csalad/20180116-onodi-eszter-bevallotta-alkalmatlan-az-anyasagra.htmlÓnodi Eszter karrierje felfelé ível, a szakmai élete irigylésre méltó, de az anyasággal meggyűlik a baja. Saját bevallása szerint sokszor borzalmasan csinálja. Család--Valóban nem érdemli meg a börtönt? - A Geréb Ágnes-ügy, és ami mögötte vanhttp://www.life.hu/csalad/20180114-gereb-agnes-bortonbuntetese-otthon-szules.htmlA napokban megosztotta a társadalmat, de leginkább a várandós, illetve már szült nőket a Geréb Ágnes ellen született ítélet. A bábát, akit a hazai otthonszülés úttörőjeként tartanak számon, és aki a magyar általános szülészeti protokollt merte újragondolni, 2 év tényleges fogházbüntetésre ítéltek, valamint 10 évre eltiltottak hivatásától. Család--Farkasházi Réka egy időre visszavonul: a harmadik baba miatt tart szünetethttp://www.life.hu/csalad/20180115-farkashazi-reka-szunetet-tart-a-harmadik-gyermek-miatt.htmlEgy időre leadja színházi szerepeit Farkasházi Réka, hiszen a harmadik gyermekével várandós és a baba mellett nem tud mindenre időt szakítani. Emellett a zenekara is „szabadságra" megy, már a gyereknapi fellépéseket sem tudja vállalni. Család--Máté Kriszta kisfilmje az örökbefogadásról: "Lehet, nincs velem, de szeretem"http://www.life.hu/csalad/20180115-mate-kriszta-kisfilmje-az-orokbefogadasrol.htmlMáté Krisztina elgondolkodtató riportfilmje az örökbefogadásról szól. Gyerekekről, felnőttekről, akiket valamiért különlegesnek hiszünk, pedig éppen olyanok, mint mi. CsaládFotó: Polyák Attila - OrigoIlyen luxusban fog szülni szülni Smaltig Dalmahttp://www.life.hu/csalad/20180113-luxusban-fog-szulni-szulni-smaltig-dalma.htmlEgy luxusfeleség természetesen luxuskörülmények között szül. Nem lesz máshogy Smaltig Dalmánál sem, aki egy magánklinikán hozza világra második gyermekét.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.