Trokán Anna megmutatta kisbabáját, nagyon édes: fotó!

fotó Trokán Anna kisbaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Körülbelül 5 hónapja adott életet első gyermekének Trokán Anna, akit végre meg is mutatott a raojngóinak: igazi hajasbaba a kis Károly!

Trokán Anna június végén adott életet első gyermekének, Károlynak, terhessége azonban szinte csak az utolsó pillanatban derült ki. Nem szeretett volna a babavárással címlapokra kerülni, de persze a végtelenségig nem tudta titkolni az örömét, ahogy a büszke nagyszülők sem.

Trokán Anna végre megmutatta babáját Forrás: Facebook/Trokán Anna

Eleinte édesapja, Trokán Péter volt az, aki örömmel nyilatkozott unokájáról, de a baba születése után már Trokán Anna is előszeretettel beszélt az anyaságáról. Mindezidáig azonban a gyermekét nem mutatta meg, de végre erre is sor került. Egy fotózáson vett részt ugyanis kisbabájával, ebből mutatott meg részletet a rajongóinak.

Ők is épp annyira egyenlők, mint mi - Ma van a gyermekek jogainak világnapjahttp://www.life.hu/csalad/20171120-ok-es-epp-annyira-egyenlok-mint-mi-a-gyermekek-jogainak-vilagnapja-unicef.htmlNem csak ezen az egy napon kell emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a gyermekeknek kötelességeik mellett, jogaik is vannak. A világban gyermekek milliói élnek megfosztva az otthon biztonságától, a tanulás lehetőségétől, vagy épp családon belüli erőszak áldozataként. Ennek megoldása pedig nem különböző társadalmakon múlik. Globális a probléma, és így, megoldása is csak világméretű összefogás révén következhet be. Család--Gyönyörű kismama Kapócs Zsóka: így gömbölyödik a pocakja - Fotóhttp://www.life.hu/csalad/20171120-gyonyoru-kismama-kapocs-zsoka-igy-gombolyodik-a-pocakja-foto.htmlMajd' kicsattan a boldogságtól Kapócs Zsóka, aki kisfiút hord a szíve alatt. CsaládOrigoÖrdög Nóra és Nánási Pál válságba kerültek: videóhttp://www.life.hu/csalad/20171119-ordog-nora-es-nanasi-pal-valsagba-kerulte-video.htmlA Nánázsia fantázianévre hallgató vlog az Ázsia Expressz forgatásán készült - így akarta a sztárcsalád bemutatni nem mindennapi mindennapjait. Család--Ilyen gyönyörű menyasszony volt Serena Williams: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20171119-ilyen-volt-serena-williams-eskuvoje.htmlÖsszeházasodott Serena Williams és Alexis Ohanian. A ceremóniát New Orleansban tartották. CsaládOrigoÉrzéki csalódásra felkészülni! - Ezektől a képektől félő, hogy kiég az agyadhttp://www.life.hu/csalad/20171117-erzeki-csalodasra-vicces-fotok.htmlTe hiszel a saját szemednek? Ezeket a képeket látva megkérdőjelezed majd a fizikát, és az egész, tapasztalataid alapján megismert világot. Érdemes megnézned a saját családi fotóalbumodat is, mert érdekes gyöngyszemekre bukkanhatsz, még a „Csinálj 10-15 képet, hogy az egyik biztosan jó legyen" korszak előttről. Család--Az ideális férfi 9 tulajdonságahttp://www.life.hu/csalad/20171117-az-idealis-ferfi-9-tulajdonsaga-parvalasztas.htmlSzokták mondani, hogy a nők fiatalon a rossz fiúkat szeretik, de idősebb korban inkább a megbízhatóak mellett állapodnak meg. Mégis vannak olyan ismert emberek, akiket a nők legnagyobb százaléka vonzónak tart. Ezek szerint van egyetemes „jó pasi”? Bizony, ez így igaz! Mutatjuk is, hogy melyek azok a tulajdonságok, amik azonnal beindítják a nők fantáziáját. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.