Az egyik legzavaróbb és amatőr sminkbaki, amikor a szépen sminkelt arcodat tönreteszi a rúzs alatt kicserepesedett ajkak látványa. Szerencsére ez azonban könnyen elkerülhető, csak egy kis odafigyelésre van szükség.
Az ajakhangsúlyozás, a rúzsozás a nőiesség egyik legszebb szimbóluma, amit sminkeléssel ki tudunk hozni. Különösen egy látványos, élénk, például piros vagy vörös rúzs elemi erővel vonzza magához a tekinteteket, ami jól is van így, ha egy szépen sminkelt ajakról van szó. Ehhez hozzátartozik, hogy szép ívelésű és szimmetrikus, de az is, hogy szépen tart az ajkadon.
A rúzsok szárító hatása közismert. Különösen a manapság kifejezetten kedvelt matt vagy mattra száradó folyékony rúzsok jellemzője a szárító hatás. Habár már előfordul, hogy úgy reklámoznak egyes termékeket, miszerint ezzel a mellékhatással nem bír, de ha napi szinten 8-10 órában szeretnéd viselni a rúzst, akkor mindenképpen számolnod kell vele.

Mit lehet tenni?
- Mindennap igyál elegendő mennyiségű folyadékot, az ugyanis minden sejtedet hidratálja, így a bőrödet is. Már ezzel sokkal kevésbé leszel hajlamos a cserepes ajkakra.
- Ha éppen nincs rajtad rúzs, és száraznak érzed az ajkaidat, ne nyalogasd, mert attól csak még inkább kiszárad.
- A heti egy bőrradírozás alkalmával az ajkaidat se hagyd ki. A radírral ugyanis segíthetsz a vérkeringés serkentésében és a bőr regenerálódásában.
- Amikor nem viselsz rúzst, legalább este feltétlenül használj ajakápolót. Azonban nem mindegy, hogy milyet. Sajnos több olyan terméket is találunk a piacon, amely nem hogy nem segít, de még inkább szárítja az ajkakat. Az igazán jó ajakbalzsamot nem kell óránként felvinnünk, mert hosszan hidratál. Feltétlenül kerüld a mesterséges illatanyagot és színezéket, a kőolajszármazékokat, a parabént, az SLS-t tartalmazó termékeket. Lehetőleg növényi olajokat tartalmazó balzsamot szerezz be: a sheavaj, a kakaóvaj, a méhviasz, a sárgabarackmag-olaj, a kókuszolaj, a szőlőmagolaj megbízható hívószavak.

- Közvetlenül az előtt, hogy felviszed a rúzst, feltétlenül használj primert. Ezt ajakápolóval nem igazán jó helyettesíteni, a primer direkt erre lett kifejlesztve, és jól is csinálja a dolgát. Egyébként ez is egyfajta hidratáltságot kölcsönöz az ajkaidnak, illetve egy biztos réteget képez a rúzs alatt.
A tökéletes piros rúzsra rátalálni olyan, mint megtalálni az igazit. Egy felemelő pillanat, ami tele van jó érzéssel, várakozásokkal. Hiszen a tökéletes piros rúzs szinte minden ruhánkhoz passzol, mindent feldob, a legegyszerűbb outfitnek is színt ad, szinte kivirágzik tőle az ember. A klasszikus piros kevés nő sminktáskájából hiányzik, ha viszont neked még nincs, megmutatjuk, melyek a legközkedveltebb árnyalatok.