Szinte nincs olyan hónap, hogy ne jelenne meg valami újdonság Maddie McCann eltűnésével kapcsolatban. A legtöbb azonban nem bizonyul igaznak, de a közvéleményt még mindig lázban tartja a tragédia. 

Most újabb részletek derültek ki a 2007-ben Portugáliában rejtélyesen eltűnt kislány, Maddie McCann ügyével kapcsolatban. A szülők elismerték, hogy az évek során a rendkívüli események hatására összezavarodtak, már csak azért is, mert sok más eltűnt gyermek ügyét, illetve többek előkerülését is végigkövették az évek során – írja az Express nyomán a Ripost.

Állítják: soha nem adták fel a reményt, hogy a lányuk előkerülhet.

Forrás: Getty Images