Álomotthonok – Keleti elegancia a luxus köntösében

ház Kína luxus otthon belsőépítészet elegancia álomotthon lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy magántulajdonban lévő dombon, Hongkongban áll egy ház, ami már két tulajdonost is kiszolgált. Amikor másodszorra cserélt gazdát, az új lakók úgy érezték, ráférne egy alapos átalakítás és felújítás. Ezzel pedig egy döbbenetesen letisztult, elegáns és kényelmes otthon született.

Hongkongot a multimilliomosok fővárosaként is szokták emlegetni. Míg mérete csupán kétszerese Budapestének, addig lakossága majdnem hazánk kétharmada. Hongkongot tulajdonképpen tévesen nevezzük városnak, mivel Kína külön közigazgatási területe, egyfajta városállam.

A tulajdonosok a PplusP Designerst kérték fel arra, hogy egy elegáns, modern, keleti elemekkel átszőtt luxusházat alakítsanak ki a közel 1000 négyzetméteres ingatlanból.

Keleti elegancia a luxus köntösében Forrás: ppluspdesigners.com

A belsőépítész csapat – a hatalmas belső tereknek köszönhetően – könnyedén játszhatott a textúrákkal, formákkal és anyagokkal, miközben végig érződik az elegancia és a visszafogott ázsiai hatás.

Az egyik legfontosabb átalakítás a nappali belmagasságának bővítése volt, ami így hét méter magassá vált. A mennyezet így képessé vált egy gigantikus drótháló-csillár beépítésére, ami szellősségével nem vesz el a tér tágasságából.

Az egész házban megjelennek a farácsok, az arany díszítések, az egyedi és abszolút csúcsminőségű bútorok.

Kattints a képre, és nézd meg galériánkat:

Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Forrás: ppluspdesigners.com
1 / 15
Nyisd ki otthonodban a varázslatos Kelet világának kapuit!http://www.life.hu/otthon/20150810-tavol-keleti-lakberendezesi-stilusok-a-japan-es-a-kinai-enterior.htmlHa egy kis egzotikumot szeretnél becsempészni otthonod falai közé, érdemes kicsit a távol-keleti stílusok világában barangolnod. Mi most a kínai és japán ihletésű enteriőrökhöz szeretnénk meghozni a kedved: nyisd meg otthonodban a varázslatos Kelet világának kapuit a Life.hu segítségével. OtthonOrigoÁlomotthonok – Egy apró Duna-parti lakás csipetnyi luxussalhttp://www.life.hu/otthon/20190114-egy-50-negyzetmeteres-dunaparti-lakas-atalakitasa.htmlA kis alapterületű lakások gyakran okoznak fejtörést tulajdonosaik számára. Szeretnék minél jobban kihasználni az apró tereket, miközben vágynak a luxus csipetnyi érzésére is. Ilyenkor érdemes felkeresni egy belsőépítészt, aki mind a tökéletes és személyre szabott elrendezésben, mind a cél elérése érdekében kívánt bútorok és kiegészítők beszerzésében szakértő segítségünkre lehet. Így tett a mostani, 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa is, aki a Geppetto belsőépítész iroda segítségét kérte. OtthonOrigoMediterrán házból modern családi fészekhttp://www.life.hu/otthon/20190318-atalakitas-mediterran-hazbol-modern-csaladi-feszek.htmlSokakat vonzanak itthon a mediterrán stílusú otthonok, ám az ilyen vágyak kielégítése során a mértéktartás, főként a Kárpát-medencében, elengedhetetlen. A modern építészet egyre inkább a letisztultságot és funkcionalitást kívánja megvalósítani, nem mellőzve természetesen az egyénre szabott dizájnt sem. Ám mi történik abban az esetben, ha a „déli" vonalat túl intenzívnek, a kivitelezését pedig elavultnak, kényelmetlennek érezzük? Nem kell mást tennünk, mint az átalakítással megbíznunk tapasztalt és profi szakembereket, amire kiváló példa a Geppetto Belsőépítészeti Iroda most következő munkája. OtthonOrigoEgy budapesti családi ház kuszaságának megszüntetésehttp://www.life.hu/otthon/20190215-alomotthonok-egy-csaladi-haz-atalakitasa-budapest-belso-keruleteben.htmlMi imádjuk a mesésen átalakított otthonokat, de a szívünkhöz természetesen azok a belsőépítészeti munkák állnak a legközelebb, amelyeket magyar tervezők hazai otthonokban visznek véghez. A most következő lágymányosi családi ház is egy ilyen projekt keretein belül újult meg. OtthonOrigoMegmutatjuk Észak-Olaszország egyik legdrágább házáthttp://www.life.hu/otthon/20180520-alomotthonok-megmutatjuk-az-egyik-legdragabb-eszak-olaszorszagi-hazat-comoi-to.htmlA Comói-tó – melyről korábban már írtunk - partvonala a gazdagok kedvelt pihenőhelye. Az itt található ingatlanok, melyek közvetlenül Európa legmélyebb tavára nyújtanak lélegzetelállító kilátást, döbbenetesen magas árért cserébe vehetők birtokba. Most ezek közül is, vélhetően az egyik legdrágábbat mutatjuk meg. OtthonOrigoEgy apró, mégis tágas minimalista lakás, üvegfalú fürdővelhttp://www.life.hu/otthon/20180326-alomotthonok-egy-apro-megis-tagas-minimalista-lakas-uvegfalu-furdoszobaval.htmlEgy apró lakásból is lehet fantasztikus otthont kialakítani. Korábban már több 50 négyzetméter alatti alapterületű otthont is bemutattunk, de hoztunk példát a tágas 19 négyzetméterre is. Most egy nagyobb garzonnak megfelelő lakás kerül terítékre, mely okos megoldásai és modernizmusa miatt keltette fel érdeklődésünket. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.