Több mint 26 ezer látványeffekt lesz az augusztus 20-i tűzijátékban

Forrás: MTI/Lakatos Péter -
látvány ünnep augusztus 20. tűzijáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pazar látványra számíthatnak azok, akik idén kilátogatnak a tűzijátékra augusztus 20-án.

Több mint 26 ezer látványeffektet használnak az augusztus 20-i esti tűzijátéknál, amelyet a legkorszerűbb speciális szoftver segítségével terveztek – mondta el Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az ünnepi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A nemzeti ünnep központi rendezvényei az elmúlt évekhez hasonlóan három napon keresztül tartanak – tette hozzá.

Pazar lesz az idei tűzijáték Forrás: MTI/Lakatos Péter

A Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazár előtt már augusztus 18-án, vasárnap megnyílik, és a három napon át várja a látogatókat a Kárpát-medence népi gasztrokultúrájának bemutatásával. Lesznek gyerekprogramok és koncertek, fellép mások mellett a Hooligans, Deák Bill Gyula, a Beatrice és a Csík Zenekar.

Kovács Zoltán közölte, hogy az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már megkezdte munkáját.

Kasza Tibi meglepte a feleségét, Mankert: Las Vegasba vitte a házassági évfordulójuk alkalmábólhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190731-kasza-tibi-meglepte-feleseget-mankert-las-vegasba-vitte-a-hazassagi-evfordulojuk-alkalmabol.htmlKasza Tibi és felesége, Manker a közeljövőben ünneplik második házassági évfordulójukat. A boldog férj előmeglepetéssel készült a feleségének: két napra Las Vegasba repítette. UtazásOrigoCicciolina a csőd ellenére luxuskörülmények között nyaralhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190730-cicciolina-a-csod-ellenere-luxus-allapotok-kozott-nyaral.htmlNemrégiben arról szóltak a hírek, hogy Staller Ilona, azaz Cicciolina megválik ingatlanától és tárgyaitól is, mert csőd közeli állapotba került. Most azonban úgy tűnik, hogy luxuskörülmények között nyaral. Utazás--Belföldi utazás, aminek nem a produktív élményszerzés a célja, hanem az egyedülléthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190729-belfoldi-utazas-aminek-nem-a-produktiv-elmenyszerzes-a-celja-hanem-az-egyedullet.htmlHárom nap, két éjszaka, egy fő. Te már kerestél hasonló paraméterekkel szállást? Mégis ki az a bolond, aki egyedül utazik belföldön? Arról, hogy emberek hátizsákkal nekiindulnak a nagyvilágnak, sokszor lehet olvasni. Vakmerőségükben a megismerés, az élménygyűjtés hajtja őket, nem ritka, hogy utazásaikból fotósorozatot, kisfilmet készítenek. De mi van azokkal az utazókkal, akik csupán egymaguk szeretnének lenni, netán alkotnának egyedül, elvonulnának a belső gondolataikkal, az édes, mások által gyűlöletes magány megélése közben? UtazásOrigoLiptai Claudia nagyon kiakadt: bosszúság érte a reptérenhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190727-liptai-claudia-nagyon-kiakadt-bosszusag-erte-a-repteren.htmlLiptai Claudiát nagy bosszúság érte a reptéren, amiről Facebook-oldalán számolt be egy hosszú, részletes írásban. UtazásOrigoRendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Airport a következő napok csúcsforgalma miatthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190727-rendkivuli-intezkedeseket-vezet-be-a-budapest-airport-a-kovetkezo-napok-csucsforgalma-miatt.htmlRendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a július végén és augusztus elején várható rendkívül magas utasforgalom miatt. UtazásOrigoVáratlanul leállították a Notre-Dame felújításáthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190726-varatlanul-leallitottak-a-notre-dame-felujitasat.htmlÓlomszennyezettség miatt egyelőre felfüggesztették a Notre-Dame felújítását. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.