Még a Mónika show-ban szerepelt az a férfi, aki savval öntötte arcon lányát

Forrás: Shutterstock -
Mónika-show sav családon belüli erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint tíz éve annak, hogy a Mónika show-ban szerepelt az az orosházi férfi, aki fényes nappal öntötte arcon saját, 19 éves lányát, Erikát.

A fiatal lány túlélte az embertelen támadást, ugyanis a közelben lévő kocsmából gyorsan a segítettek neki: alaposan lemosták az arcát bő vízzel, majd azzonnal kórházba szálították - írja a Blikk.

Az elkövető T. Sándor állítása szerint azért rontott rá Erikára, mert az túl gyakran cserélgette a partnereit.

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezzel ellentmondásos az, hogy a férfi maga hencegett a nagy sikerű kibeszélő műsorban, hogy szexuális kapcsolata volt annak idején Erika nagymamájával és édesanyjával is. Az adás megletősen botrányosra sikeredett, a biztonsági őröknek kellett lenyugtatniuk az egymás torkának ugró feleket.

„Ez az ember sajnos nem normális, ez már a tévéfelvételen is kiderült. Adtam is neki egy hatalmas pofont, hiszen hazudott összevissza. Azóta csak rosszabb lett a helyzet, rengetegszer figyelmeztettük már, hogy hagyja békén a lányát, de csak nem szállt le róla. Megszállottként üldözte, leste szegényt, Erikának már egy nyugodt pillanata sem volt. Aztán jött ez a savas borzalom, amiért puszta kézzel meg tudnám ölni. Persze, nem teszem, de bízom benne, hogy nagyon hosszú időre börtönbe kerül" - nyilatkozta a lány nagymamája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.