Balatonfüred hajléktalan kislány rablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványozta annak az idős férfinak a letartóztatását, akit május 19-én vettek őrizetbe. A vád szerint egy kisgyerektől rabolt.

A 66 éves hajléktalan férfi május 19-én délután Balatonfüred belvárosában sétált oda két üldögélő (12 és 13 éves) kislányhoz, akikkel eleinte nyájasan viselkedett, majd hirtelen fenyegetőzni kezdett.

Többször is elmondta a kislányoknak, hogy bármire képes, sőt kezet is emelt rájuk. Közölte velük, hogy vacsorázni akar a közeli szupermarketben, amihez pénzre lenne szüksége. Ekkor az egyik ijedt kislány, akinél volt pénz, a bántalmazástól félve kivett a pénztárcájából 2000 forintot, majd odaadta a férfinak.

Kisgyereket rabolt ki egy hajléktalan Balatonfüreden (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A helyi ügyészség a férfi azonnali letartóztatását indítványozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.