asztrológia ezotéria Hold
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár elvitathatatlanul sok a tennivaló, mégis vontatottan haladunk előre, legfőképpen a Szaturnusz retrográd miatt. Eközben fogyóban lesz egész héten a Hold, s csak jövő héten lélegezhetünk fel az Újhold segítő energiái által. Ugyanakkor a látszólagos nyugalom ellenére a gondolataink gyakorta cikáznak, és sikerül meglepő módon motiválni magunkat és másokat. A hétvégén remek ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes lejegyzetelni, nem pedig azokra legyinteni. Ez a hét – mindent egybevetve - békésen telik.

2020. június 8., hétfő a ♑ban (Fogyó hold, Bak)

Meglehetősen bonyolult nap lehet, csaponghatunk, fura döntéseket, hozhatunk, ám leginkább ne vitázzunk. Fura ötletek, érdekes szituációk adódnak, ugyanakkor ne kérdőjelezzük meg tetteiket!

2020. június 9., kedd a ♒ben (Fogyó hold, Vízöntő)

A Fogyóhold ellenére mozgalmas, energikus nap, mégis adódhatnak nyűgös, macerás pillanatok – ezért a józan ész kerüljön előtérbe. Kerüljük a túlzásokat, inkább lassan, de biztosan haladjunk előre.

2020. június 10., szerda a ♒ben (Fogyó hold, Vízöntő)

Különösen leterhelő, energiarabló nap. Bármi megtörténhet, akár drámai döntések is születhetnek, szakításra is sor kerülhet. Engedj el valakit/valamit, s fogadj be valami újat. Továbbra sem ajánlott a sietős tempó.

2020. június 11., csütörtök a ♓ban (Fogyó hold, Halak)

Ajánlott sokat jönni és menni, szorgalmasnak lenni, alkotni, létrehozni és megoldani a függő ügyeket. Legyünk egész nap határozottak és magabiztosak, fogadjuk el azt, hogy pontosan az történik, aminek meg kell történnie.

2020. június 12., péntek a ♓ban (Fogyó hold, Halak)

Komoly mennyiségű energia áll váratlanul rendelkezésünkre, amit érdemes hasznosítani. Egy-két nehézkes helyzet bonyolíthatja ezt a napot, ám, ha lassan járunk, elérjük a kitűzött célt.

2020. június 13., szombat a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Legyünk határozottak és magabiztosak. Aki kiáll önmagáért és a véleményéért, az nem szorul háttérbe. Aki fél megnyilvánulni, az zsákutcába futhat. Ez a Holdnap a remény ideje, merjünk bízni, hinni.

2020. június 14., vasárnap a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

A régi lerombolásának és az új létrehozásának napja. Ismerjük fel, mi és ki szolgál bennünket és céljainkat. Javallott az elcsendesedés, így a harmónia egész nap elkísér. Látni fogod, ki vagy te, mi a célod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.