Így ápoljuk a babák és a kisgyerekek fogait

Forrás: Shutterstock -
tejfog higiénia szájápolás dentálhigiénia fogápolás fogmosás magazin tejfogak gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tejfogak ápolásával kapcsolatban sokan csak legyintenek, mert úgy gondolják, hogy néhány év múlva úgyis kihullanak, akkor meg minek erőltessék a babák és kisgyerekek által sokszor nem kedvelt fogmosást. Pedig ezzel nem csak a tejfogak – és a maradó fogak – épségét kockáztatják a szülők, de azt is, hogy a szájápolási rutin nem épül be a napirendbe, ennek pedig felnőttként komoly következményei lehetnek majd.

Sok múlik a szoktatáson. Nincs ez másképp a szájhigiéniával sem, hiszen a gyerekeknek az lesz természetes, amit kicsiként megszoktak. Ha egészen apró koruktól kezdve magától értetődő, hogy már az első fogacskát is meg kell mosni, akkor a későbbiekben sem lesz nekik fura a szájápolás. Persze sokan tiltakoznak eleinte, de némi viccelődéssel, mondókázással, játékkal meghozható az ő kedvük is a fogmosáshoz. Arról nem is beszélve, hogy a jó példa ragadós, így ha azt látják, hogy anya és apa minden reggel és este fogat mos, ők is szívesen csatlakoznak ehhez a rutinhoz, amelyből akár egy közös családi - napindító vagy napzáró - program is kerekedhet.

Ha kicsi koruktól kezdve magától értetődő, hogy a fogaikat meg kell mosni, akkor a későbbiekben sem lesz nekik fura a szájápolás Forrás: Shutterstock


Mivel és hogyan ápoljuk a tejfogakat

Fogkefe
A fogkefe legyen kis fejű, puha sörtéjű, és ha meg akarjuk könnyíteni a dolgunkat, akkor jobban járunk, ha magunkkal visszük a kicsit a fogkefebeszerző körútra, hogy ő választhasson, hiszen a neki tetsző fogkefe a fogmosással kapcsolatos lelkesedését is növelheti.

Fogkrém
Az első és legfontosabb, hogy olyan fogkrémet vásároljunk, amely NEM TARTALMAZ FLUORIDOT! Erre a gyártók már ügyelnek, így ha a tubuson az szerepel, hogy gyerekeknek való fogkrém, akkor nagy valószínűséggel fluoridot sem tartalmaz. Az előzőekből következik, hogy sose adjunk a gyerekeknek felnőttek számára készült fogkrémet, mert lenyelve akár káros is lehet. Manapság már a korosztályokat is feltüntetik a gyerekeknek szánt fogkrémeken, így nagy bakot nem lőhetünk, legfeljebb ha olyan ízt választunk, amely mégsem nyeri el a gyerkőc tetszését.

Technika
A fogmosást 6-7 éves korig jobb, ha a szülők végzik. Ez nem zárja ki azt, hogy a gyermek maga is „megmossa" a fogát, ám ezt mindig kövesse egy alapos, felnőtt által kontrollált tisztítás. A fogmosást kétszer ideális beiktatni a napi rutinba, amelyből a legfontosabb és legalaposabb az esti, elalvás előtti kell, hogy legyen. A fogmosás optimális időtartama 3-5 perc, amelyből a „komoly", szülő által végzett tisztítás 1-1,5 perc. Ilyenkor minden fogfelszínt (külső, belső, rágófelszín) és minden fogat alaposan meg kell mosni, nem dörzsölő, hanem inkább sepregető, körkörös mozdulatokkal. Babáknál eleinte a legkényelmesebb, ha ölbe vesszük a kicsit, később már egymással szemben ülve, állva is elvégezhetőek a napi szájhigiéniás feladatok.

A fogmosást 6-7 éves korig jobb, ha a szülők végzik Forrás: Shutterstock

Igaz, a fogzás minden gyermeknél máskor indul meg és fejeződik be, nem szabad addig várni a fogmosás megkezdésével, míg az összes fogacska kibújik, hiszen az akár 2-3 éves korig is elhúzódhat. A szájápolási rutint minél hamarabb érdemes beiktatni a napirendbe – akár már az első fog áttörése előtt is -, és következetesen gyakorolni a megfelelő szájhigiénia érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.