Megható dolgot mondott apjáról Michael Schumacher fia: "Köszönök mindent "

Michael Schumacher forma 1 Mick Schumacher
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tervezték, hogy jövőre pontosan három évtizeddel  legendás édesapja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher  bemutatkozása után állhat majd rajthoz a kis Schumi, ám a francia Romain Grosjean sérülése miatt előfordulhat, hogy már az  idei Abu-dhabi versenyen is debütálhat.

Mick azóta még nagyob figyelmet kapott a közönségtől, mióta apja 2013 decemberében síelés közben súlyos agysérülést szerzett, azóta pedig az egész család elzártan él.

Köszönök mindent a szüleimnek. Tudták, hogy képes leszek elérni a céljaimat, de édesapám tanácsai nélkül nem jutottam volna el idáig.

Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Schumacher mindig is azt remélte, hogy visszavonulása után fia karrierjére koncentrál és eljutattja a legnagyobb sikerekhez:

„Michael remélte, egyszer ő juttatja be a Forma–1 mezőnyébe Micket. Ez lett volna számára a beteljesedés" – mondta Willi Weber, Schumi egykori menedzsere

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.