Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy már rettenetesen várjuk a tavaszt. Nem csak azért, mert bízunk abban, hogy addigra enyhítenek a járványügyi intézkedéseken, hanem mert szomjazunk a langyos, napos időre. Négy csillagjegy szülötteinek pedig csodákat tartogat ez az évszak.

Rák

A Rák tavasszal szinte felrobban a tettvágytól. Kalandokra éhezik, aktívnak, dinamikusnak érzi magát. Rengeteg programot tervez, és a sportolást sem hanyagolja el. Egész tavasszal tele lesz energiával. Teljesen mindegy, hogy egyedülálló vagy párkapcsolatban élő Rákról van szó, minden problémát meg tud oldani, sorsát idén tavasszal a kezébe veszi. A kicsit visszahúzódóbb természetű Rákok hatalmas változáson mennek keresztül, kibújnak a csigaházukból. Egy a lényeg: tavasszal a Rákok minden körülmények között bízzanak magukban, akkor csodálatos, intenzív pillanatokat élnek át.

Szűz

A Szűz jegy szülöttei változásokra számíthatnak. Aggódni nem kell, minden jó irányba halad, 2021 tavasza egyfajta ébredés lesz számukra. Úgy érzik újjászületettek és tele vannak energiával. Minden, amibe belefognak, sikeres lesz. Különlegesen hatékonyak és kreatívak lesznek a tavaszi hónapokban. Minden adott lesz ahhoz, hogy elérjék a céljaikat a munkában és a magánéletben is. A Szüzeknek egyetlen dolguk van tavasszal: bízni önmagukban.

A Szűz jegy szülöttei számára a tavasz egyfajta ébredés leszForrás: Shutterstock

Bak

Minden Bak hatalmas mosollyal kezdheti a tavaszt, életük talán legjobb időszaka veszi kezdetét. A csillagok segítenek nekik abban, hogy mindenben szerencsések legyenek. Áprilisban a Marstól és a Szaturnusztól plusz löketet is kapnak ahhoz, hogy régen vágyott terveiket megvalósítsák, ráadásul pénzügyileg is kedvező lesz számukra ez az időszak. A Bakoknak a tavaszt arra kell használniuk, hogy felismerjék a lehetőségeiket és a lehető legtöbbet hozzák ki azokból.

Halak

A Halak jegy szülöttei is sikeres és boldog időszak elé néznek. A május kicsit stresszesebb lesz, ez a hónap többet kivesz majd belőlük, ám pozitív értelemben: előcsalogatja a motivációt és a kreativitást. A szerelmi életüket illetően sem kell aggódniuk, lesz idejük ismerkedni, és egy új kapcsolatra koncentrálni. A Halak a tavaszi időszakot arra használhatják, hogy mindent bepótoljanak, amire eddig nem volt idejük.