Heti holdnaptár (február 1-7.): Nem baj, ha kettőt előre, egyet hátra lépünk

asztrológia holdnaptár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egész héten fogyóban lesz égi kísérőnk, a Hold. Sok feladat vár megoldásra, köztük a rendezés, szervezés és elengedés kérdéskörével. Habár alkalmaként híján leszünk az energiának, mégsem lazsálhatunk egy percet sem. Napról napra csökkennek a tartalékjaink, s talán az is megeshet, hogy pár tennnivalónak kétszer is neki kell futni. Mégis valahonnan előrángatjuk a rejtett tartalékokat, elvégezzük, amit el kell, ám, ha nem lesz látványos eredmény, még nem kell elkeseredni. Több dolgot annyira meg akarunk valósítani, hogy túllőhetünk a célon. Tervezetten és okosan haladjunk jelenlegi céljaink felé. Nem baj, ha kettőt előre, egyet hátra lépünk.

2021. február 1., hétfő a ♎ben (Fogyó hold, Mérleg)

Feltétlenül mozduljunk ki a megszokott közegünkből, akkor is, ha csak nehezen indulnak be a fogaskerekek. Ugyanakkor felesleges kapkodni. Kerüljük a vitákat, a kapkodást, a sietséget, emellett másokat se sürgessünk.

2021. február 2., kedd a ♎ben (Fogyó hold, Mérleg)

Bár fárasztó nap lesz, azért mégis örömteli hír, hogy megmozdulnak a különféle energiák, így érdemes cselekedni, gondolkodni, tervezni. Érdekes információforrásokra bukkanhatunk.

2021. február 3., szerda a ♏ban (Fogyó hold, Skorpió)

Roppant sok a tennivaló? Akkor is legyünk délelőtt aktívak! Alkossunk valamit, tegyük le egy új dolog alapkövét. Habár a leterheltség délutánra kiül az arcunkra, mégis lesz minek örülni.

2021. február 4., csütörtök a ♏ban (Fogyó hold, Skorpió)

Elengedéssel teli nap. Kételyeket, kétségeket kell tovaűzni. Érdekes belső kényszert érzünk arra, hogy tervezzünk, csináljunk valamit – s az is teljesen rendben van, ha ezt ma még csak a fejünkben tesszük meg!

2021. február 5., péntek a ♐ban (Fogyó hold, Nyilas)

Bonyolult nap, félreértésekkel, felesleges kapkodással. Akkor járunk jól, ha törekszünk a békés eszmecserékre, a kompromisszumra, így estére békére lelünk. Ajánlott keresni, kutatni, felfedezni új utakat.

2021. február 6., szombat a ♐ban (Fogyó hold, Nyilas)

Érezzük magunkat jól ott, ahol vagyunk, és fogadjuk el azt, amilyenek vagyunk, ami a birtokunkban van. Ha nem muszáj, akkor ne menjünk messzire, sőt, inkább sehová. Hallgassunk a szívünkre és a belső hangra.

2021. február 7., vasárnap a ♐ban (Fogyó hold, Nyilas)

Békés nap, megértéssel, elégedettséggel. Meglepően sok jó dolog történhet velünk és körülöttünk. Ne menjünk mások után, ha tudjuk, nem jó úton jár az illető. Ez lehet a legjobb dolog ezen a napon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.