Tavaly novemberben hunyt el koronavírus-fertőzésben Böröndi Tamás. Azóta egykori színházában, a Vidám Színpadon is dúlnak az indulatok, és most az öröksége körül is viták alakulhatnak ki, ugyanis van egy házasságon kívül született lánya.

A Blikk úgy tudja, hogy folyamatban van Böröndi Tamás hagyatéki eljárása, ami a színész házasságon kívüli született lányát is érintheti. Ha ő bizonyítási eljárást kezdeményez, akkor az ügy évekig is elhúzódhat.

A lány létezéséről a család és a barátok is tudtak, Böröndi régi kollégája, Maros Gábor azt mondta, a színész fiatalon lett apa:
"Nem dicsekedett vele, de titkot sem csinált abból, hogy még 20 éves sem volt, amikor először apa lett. Azt mondta, egy fiatalkori szerelemből született gyermeke, akivel tartja a kapcsolatot, nagyon szereti, annak ellenére, hogy az anyukát nem vette el."

Böröndi Tamás, a Vidám Színpad egykori igazgatójaForrás: Vidám Színpad/Szirmai Klari/Szirmai Klari

Böröndi Tamás többször is nősült. Első házasságából születtek ikerlányai, Anna és Lilla. Második feleségével, Kovács Zsuzsa színésznővel hét évig éltek házasságban. Válása után szerettek egymásban Götz Annával, sokáig titkolták kapcsolatukat, végül 2016-ban örök hűséget fogadtak egymásnak.