Házasodna a gazda negyedik évada a végéhez ért. Négy házasulandó gazdából csak három talált párra, mivel Pista gazda még a forgatás befejezése előtt szakított Terézzel. Viki és Johnny azonban már abban is megegyeztek, hogy hány gyereket szeretnének.

Terézt nem rázta meg Pista döntése, elmondta, minden ujjára kaphat tíz Pistát, ráadásul a tanyasi élethez sem jött meg a kedve.  Pista Gazda korábban arról mesélt, hogy leendő társával kapcsolatban mi a három fő elvárása. Azt is hozzátette, ő olyan párt keres, aki ott, a tanyáján élne vele és nem vágyna másra. 

Forrás: RTL KLUB

Pista gazdán kívül a többi szereplő talált párt magának:

Viki gazdasszony és Johnny nagyon elégedetten tértek vissza Spanyolországból és már azt is megbeszélték, hogy hány gyereket szeretnének, ráadásul a lakóhelyük közti távolság miatt sem aggódnak. Nem így a kommentelők, akik szerint Viki rosszul választott és pofára fog esni nem is olyan sokára. 

Gergő hazavitte a családjához és bemutatta Bogit, akit az anyósjelölt úgy fogadott, hogy ő is fiatalon házasodott.

Zoli már Görögországban eltervezte, hogy ő maga viszi haza Jázmint, hogy bemutatkozhasson a lány szüleinek.

Azt viszont csak hetek-hónapok múlva tudjuk meg, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz a párok. Láttunk már néhány hosszantartó kapcsolatot, hiszen az előző évadból, Roland és Niki még ma is együtt vannak.