Tizenkét kilótól szabadult meg Bebe: egy hétig csak csirkét és káposztát evett

Forrás: Bebe/Facebook -
fogyás Bebe táplálkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bebe négy hónappal ezelőtt elhatározta, hogy mielőbb tennie kell valamit az egészsége érdekében, hiszen már szuszogott a súlyfelesleg miatt.

Akaraterejének, kitartásának és párja támogatásának köszönhetően most ismét a régi önmaga lehet.

"Igazából nem is lefogyni akartam, hanem egészségesebben táplálkozni, és jól érezni magam a bőrömben. Összeettem mindenfélét, többek között rengeteg csokoládét. Nem foglalkoztam a súlyommal. A pandémia miatt megszűnt a színpadon való mozgás is, a kilók meg felszaladtak. 102 kiló az én magasságomhoz nagyon sok, ezt már érzi az ember. Allergiás asztmám van, amit negatívan befolyásol a túlsúly. Az elhízás a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívinfarktus egyik fő kockázati tényezője. 45 évesen nem akartam magam ennek kitenni." - írja a Bors.

Bebe már odafigyel a táplálkozására. Forrás: Bebe/Facebook

"Bogi, a párom, aki táplálkozásszakértő és -tanácsadó, ösztönzött arra, hogy változtassak az életmódomon. Ő volt az, aki egy kicsit keményebben odaszólt, hogy ezt így nem kellene... Huszonéven keresztül vízilabdáztam, 5-6 évig bokszoltam, de a mozgás az elmúlt másfél évben elmaradt. Igazából csak rajtam múlt, mert lusta voltam. A stúdióban való 6-8 órás ücsörgés sem tett jót az egészségemnek."

A táplálkozásában nem kellett sok mindenen változtatnia.

"Egyébként alapvetően húsevő vagyok, ezért nem kellett sok mindenen változtatnom a táplálkozás terén. Annyi történt, hogy elhagytam a köretet, helyette savanyúságot eszem. A vörös húst pedig lecseréltem fehérre. Éreztem, hogy lement rólam jó néhány kiló, de hogy ennyi, azt nem gondoltam volna. Újra fel tudom venni a régi ruháimat. Ez ébresztett rá arra, hogy mennyit fogytam. Ha valaki folyamatosan a mérleget nézegetni, és az a nem a várt eredményt tükrözi, elveheti a kedvét az egésztől."

Az első héten csak csirkehúst és káposztát evett, de az edzés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült tizenkét kilótól megszabadulnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.