Nehéz a Schumacherről készült dokumentumfilmet könnyek nélkül végignézni. Bár a mai napig nem vagyunk tisztában a hétszeres világbajnok állapotával, az erősen feltételezhető, hogy az egykor legyőzhetetlen autóversenyző ma már nem önmaga. Ez azonban nem változtat azon, hogy ő minden idők egyik legnagyobb Forma 1-es versenyzője, egy élő legenda.

Milliók várták a Netflixen megjelenő dokumentumfilmet, mely bemutatja Michael Schumacher karrierjének legfontosabb állomásait és személyiségéről is valós képet fest. Számos legendás autóversenyző idézi fel a Forma 1-es versenyzővel vívott csatákat, emlékeznek meg elszántságáról, családja pedig végre egy kis betekintést enged a hétköznapjaikba is.

Schumacher már egészen kicsi korában az autók szerelmese volt. Édesapja másodállásban a kerpeni gokartpályán dolgozott felügyelőként és gyakran magával vitte a kis Michaelt. 4 éves volt, amikor megkapta élete első gokartját, de mivel a család nagyon rossz anyagi helyzetben volt, így nem volt pénz drága alkatrészekre. Schumacher már gyerekkorában megtanulta, hogyan lehet egy technikailag gyengébb autóból kihozni a legtöbbet, s ennek a tudásnak később nagy hasznát vette.

A tehetség mindig utat tör magának, így volt ez az ő esetében is. Willi Weber felfigyelt rá és szárnyai alá vette az ifjú tehetséget, neki köszönhette azt is, hogy bekerült a Forma-1 világába. Schumachernek szerencséje volt, a Jordan istálló egyik versenyzője ugyanis börtönbe került, így kaphatott egy esélyt, hogy bizonyítson a Forma 1-ben. Schumacher nem okozott csalódást, már az edzéseken és az időmérőn is annyira jól szerepelt, hogy a Benetton szerződést ajánlott neki. Így indult a legendás autóversenyző karrierje.

Willi Weber figyelt fel Schumacherre és a Benetton leszerződtette csapatábaForrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

Kezdeti pályafutásának egyik meghatározó pontja az volt, amikor legnagyobb riválisa, Ayrton Senna elhunyt a San Marino-i nagydíjon. Aznap Schumacher nyert és órákkal később tudta meg, hogy Senna nincs többé. Nehéz volt kivernie a fejéből azt a kínzó gondolatot, hogy ő is meghalhat bármelyik kanyarban. Az élet azonban ment tovább, Schumacher 1994-ben megszerezte az első világbajnoki címét, majd 1995-ben a másodikat.

Innentől fogva azonban új kihívásokra volt szüksége, ezért a legendás csapathoz, a Ferrarihoz igazolt. Bár a Ferrarinak nagy neve volt, az autó egy csődtömeg volt, amivel Schumacher sem tudott sokáig csodát tenni. A megszállottja lett annak, hogy az autóból kihozza a maximumot és egyszer világbajnokok legyenek együtt. Számos vezetői és műszaki hiba kísérte ezeket az éveket, Schumacher sokszor túlfeszítette a húrt a nagy akarásban. Elszánt volt és mindenáron akarta a sikert. Amikor már mindenki nyugovóra tért, ő még mindig az autón dolgozott a szerelőkkel. Az volt a filozófiája, hogy az ember csak akkor nyerhet, ha mindent elkövet a győzelemért.

Michael Schumacher az 1997-es szezon ötödik győzelmét ünnepliForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Ő pedig mindent beleadott. Figyelt a részletekre, de nemcsak az autókra, hanem a csapattagokra is. Nem engedte, hogy bizonytalannak lássák, mindenkihez volt egy jó szava. Fantasztikusan értett ahhoz, hogyan motiválja az embereket, ezzel pedig transzformálta az egész csapatot: egy nagy család lettek. Ennek ellenére sokat volt egyedül; olyan ember volt, aki erős falai miatt nehezen engedett közel magához bárkit. Életének meghatározó személye felesége, Corinna Schumacher, aki, ha tehette, minden futamra elkísérte és mellette áll jóban-rosszban mind a mai napig.

Schumacher végül számos kudarc után 2000-ben világbajnok lett a Ferrarival, majd utána még négy egymást követő évben. Hetedik világbajnoki címe után úgy döntött, visszavonul, s bár pár évvel később a Mercedes színeiben még visszatért a Forma 1-be, ezek a Ferraris évek voltak karrierje legszebb évei. Schumacher milliók példaképe lett világszerte. Egy hős, aki egy fillér nélkül érkezett a Forma 1-be, elszántságának és tehetségének köszönhetően hét világbajnoki címmel távozott.

Schumacher hétszer szerezte meg a világbajnoki címetForrás: Netflix

Természetesen ő sem volt szent. Minden percben a tökéletességre törekedett, emiatt sokaknak nem volt szimpatikus, ráadásul többször túlfeszítette a húrt. S bár nehezen ismerte be, hogy ő is hibázik, a túlzott teljesíteni akarásnak köszönhetően hozott rossz döntéseket és követett el hibákat. Ezek közül a legnagyobb talán az 1997-es világbajnokság utolsó, mindent eldöntő futamán történt, amikor ráhúzta az autóját az őt megelőző Villeneuve-re. Hatalmas botrány lett az ügyből, Schumachert kizárták a világbajnokságból és a sajtó is meghurcolta.

2013. december 29-én aztán megtörtént az elképzelhetetlen: Michael Schumacher súlyos síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Letért a kijelölt útról, egy kőnek ütközött, mely felrepítette a levegőbe és végül egy sziklára esett. Súlyos fejsérülést szenvedett, a baleset után többször megoperálták, majd mesterséges kómában tartották. Bár a kómából felébredt, azóta teljes hírzárlat övezi állapotát. Az egész világ arra várt, hogy talán a dokumentumfilmből többet tudunk meg állapotáról, de konkrétum itt sem hangzik el. Az viszont önmagáért beszél, ahogy Corinna könnyek között a férjéről mesél:

Természetesen nem telik el úgy nap, hogy ne hiányozna Michael, és nemcsak nekem, hanem a gyerekeknek, a családnak, az édesapjának és azoknak, akik ismerték. Mindenkinek hiányzik (...) De itt van velünk, máshogy, de itt van! És azt hiszem, ez sok erőt ad mindannyiunknak"

Michael Schumacher feleségével, Corinnával 2010-benForrás: AFP/Jens Kalaene

Bárhogy is legyen jelenleg Michael Schumacher, amit élete során elért, azt senki nem veheti el tőle. Fantasztikus tehetségével, vérprofizmusával és vezetési stílusával örökre bevonult a Forma-1 történetébe és a rajongók szívébe. Csak annyit kívánhatunk neki: „Keep fighting Michael" – légy olyan, mint mindig, ne add fel!