Ma mutatta be a Netflix az új Schumacher-dokumentumfilmet, amiben azon túl, hogy sok mindent megtudhatunk a pilóta életéről, számos titokra is fény derül.

A mai napon jelent meg a Netflixen a Schumacher című dokumentumfilm, ami Michael életét mutatja be gyerekkorától a síbalesetig. A filmben megszólal az egykori pilóta felesége, testvére, édesapja, gyermekei, sőt, egykori kollégái is.

A dokumentumfilm legszívszorítóbb része a film utolsó negyed órája, amikor a család Michael síbalesetéről és a hétköznapokról beszél. A filmben Corinna a könnyeivel küzködve idézte fel a balesetet megelőző időszakot, és furcsa dolgot árult el. 

"Már Méribelben voltunk, és nem sokkal a balesete előtt azt mondta, hogy nem túl jó a pálya, átrepülhetnénk inkább Dubaiba ejtőernyőzni"  

- emlékezett vissza Corinna.

"Michaelnek sokszor volt hatalmas szerencséje, ekkor azonban sajnálatos módon nagy balszerencse érte. 2013. december 29-én örökre megváltozott Michael és a családja sorsa. Az egész család élete fenekestül felfordulhat egyetlen pillanat alatt. Nem számít, hogy az édesapa milyen erős vezető, és karizmatikus személyiség volt... Lehet, hogy mindez egy pillanat alatt szertefoszlik"

- tette hozzá Jean Todt.

Michael Schumacher és felesége, Corinna.Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Oliver Multhaup