Óriási sikert aratott a 2019-ben debütáló The Morning Show című sorozat. Nemcsak a szereposztás zseniális, de a történet is igencsak tanulságos, ugyanis a dráma több olyan témát is érint, amellyel érdemes, sőt, kell foglalkozni.

A The Morning Show betekintést enged egy reggeli műsor kulisszái mögé. A Jennifer Aniston és Reese Witherspoon főszereplésével született sorozat rengeteg rajongót szerzett, ami nem csoda. Mindenkit érdekel, hogyan készül egy tv műsor, pláne, hogy az Emmy-díjas The Morning Show a világméretű #MeToo-mozgalomra épül, illetve középpontba helyezi a nők küzdelmét.

A tervek szerint tavaly novemberben debütált volna a sorozat második évada, de a koronavírus-járvány közbeszólt. Ma végre elérhetővé vált a második évad az Apple streaming-platformján, a főszerepben továbbra is Jennifer Aniston és Reese Witherspoon lesz látható, továbbá visszatér Steve Carell is. A közel 3 perces előzetest  már a nyáron közzétették, Reese pedig egy fotóval emlékeztetett mindenkit a mai premierre.