Hüvelyszárazság vagy hüvelyfertőzés? Nem mindegy!

Forrás: Shutterstock -
hüvelyfertőzés magazin Cikatridina2021 hüvelyszárazság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte mindegyik nő találkozott már életében hüvelyszárazsággal vagy hüvelyi fertőzéssel. A kétféle hüvelyi probléma azonban más okokból alakul ki, ezért másként is kell kezelni őket.

A tüneteket sajnos elég sokan összekeverik, és az is gyakran előfordul, hogy az érintett nők inkább együtt élnek a kínzó panaszokkal, ahelyett, hogy orvosi segítséget kérnének. Pedig érdemes szakemberhez fordulnunk, hiszen a kezeletlen problémák később komolyabb szövődményekért is felelősek lehetnek.

Meglehetősen gyakori, sokszor mégis titkolt és kezeletlen női probléma a hüvelyszárazság, melynek számos oka lehet, leggyakrabban azonban hormonális változások állnak a hátterében. A változókorban a petefészekben termelődő női hormonok, köztük az ösztrogén termelése csökkenni kezd, majd végül teljesen le is áll. Viszont a hüvelyszárazság nemcsak a változókorban, hanem jóval fiatalabb korban is megjelenhet.

Számos tényező kiválthatja ugyanis, így például a jelentős fogyással járó drasztikus diéta, hiszen az ilyesmi alaposan felboríthatja a hormonháztartást. De akár a tartós stressz is felelős lehet a hüvelyszárazság kialakulásáért. Fogamzásgátló szedése, cukorbetegség vagy az endometriózis, valamint az egyéb hormontartalmú gyógyszerek ugyancsak kiválthatják a kellemetlen panaszokat. A hüvelyszárazság tipikus tünete, hogy szexuális együttlét közben nem termelődik a megszokott módon nedvesség a hüvelyedben annak ellenére, hogy elég időt szenteltek az előjátékra, ezért az aktus fájdalmas lehet.

Akár egy drasztikusabb diéta is hüvelyszárazsághoz vezethet Forrás: Shutterstock

A hüvelyszárazságot hosszú távon lehet enyhíteni: a kiváltó ok megszüntetése mellett hormonmentes hüvelyi készítmények napi rendszerességű használatával, amivel a hüvelyhám hidratálható, illetve helyreállítható.

A különböző hüvelyfertőzések egyike a bakteriális vaginózis, melynek oka, hogy a hüvelyben található Lactobacillusok száma valamilyen okból lecsökken, így a hüvelyflóra normál egyensúlya felborul, ami kedvez a kis létszámban jelen lévő más baktériumok elszaporodásának. A hüvelyfolyás ilyenkor felerősödik, a színe szürkésfehér vagy zöldes is lehet. A híg folyáshoz kellemetlen, halra emlékeztető szag is társul. A kezeletlen probléma a továbbiakban komolyabb szövődményeket, például a méhnyálkahártya- vagy kismedence-gyulladást is okozhat. Bakteriális vaginózis esetén a kórokozók antibiotikummal történő hatékony elpusztítása mellett a kezelés nélkülözhetetlen eleme a normál flóra mielőbbi helyreállítása.

A másik gyakori hüvelyfertőzés a gombás hüvelyfertőzés, és szinte nincs is olyan nőtársunk, aki ne találkozott volna életében a hüvelygombával. A tünetek itt is nagyon kellemetlenek: a hüvelyváladék színe fehéres-sárgás, állaga pedig darabos, "túrós" jellegű lesz. A szeméremtesten általában égő, viszkető érzést tapasztalhatunk. A hüvelygomba könnyen kezelhető, ezért érdemes mielőbb szakemberhez fordulni.

Szinte nincs is olyan nőtársunk, aki ne találkozott volna életében a hüvelygombával Forrás: Shutterstock

Fontos, hogy a hüvelyflóránkat is megerősítsük, amihez először is egészséges életmódot kell kialakítani. Hasznos lehet bizonyos kiegészítő készítmények, prebiotikumok, probiotikumok szedése is. Visszatérő hüvelyfertőzések esetén ezeket a készítményeket hosszú távon is érdemes alkalmazni, hiszen a hüvelyflóra egészségének fenntartásával a hüvely kórokozók elleni védelmét is tudjuk biztosítani. Továbbá legyünk tisztában azzal is, hogy a kezeletlen hüvelyszárazság miatt a hüvelyhám könnyebben felülfertőződhet, emiatt pedig gyakoribbá válhatnak a hüvelyi és a húgyúti fertőzések is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.