Irodalomterápia, zeneterápia, pszichodráma: Kamu vagy valódi segítség?

Forrás: Shutterstock -
irodalomterápia pszichodráma zeneterápia magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az irodalmi alkotásokon keresztül az egyén közelebb kerül magához, felvállalja az érzelmeit, oldódik a szorongása és új lehetőséget talál a saját életében, ezáltal nyitottabbá válik a világ felé.

Az irodalomterápia során bármilyen műfajú szöveget használhatunk, nem csak szépirodalmat. Az irodalomterápia lényege, hogy úgy olvasunk egy könyvet, hogy elmélyedünk benne, ezáltal pedig hagyjuk, hogy hasson ránk az adott művészeti alkotás. Ezt követően pedig meg tudjuk fogalmazni, hogy miként hatott ránk az a történet.

Bármilyen szöveg segíthet bennünket az önismeret rögös útján. Ez egy olyan tanulási folyamat, ami soha nem ér véget, hiszen mi is folyamatosan változunk, formálódunk saját magunk, mások és a külső környezet által is. Az irodalomterápia egy csoportos foglalkozás, ahol egymás között osztozhatunk az olvasás élményén. A sorok közt ugyanis rálelhetünk önmagunkra, vagy megtalálhatjuk a megoldást, és megtapasztalhatjuk, hogy a nehézségeinkkel nem vagyunk egyedül. Az ilyen jellegű terápia azoknak segít, akik elakadtak munkahelyi vagy magánéletük során, és nem tudnak megbirkózni azokkal a problémákkal, amelyekhez az irodalomterápia alternatív megoldást kínál. Aki ilyen módszerrel szeretne túllendülni egy nehéz életszakaszon, az biztonságos környezetben tudja feldolgozni a hétköznapi problémáit, és választ kapni a felmerülő kérdésekre.

Az irodalomterápia lényege, hogy úgy olvasunk egy könyvet, hogy elmélyedünk benne, ezáltal pedig hagyjuk, hogy hasson ránk az adott művészeti alkotás Forrás: Shutterstock

A zene nyugtató hatása évszázadok óta ismert. A zeneterápia segít az érzelmi, a fizikai, és mentális gyógyulásban és kiváló módja annak, hogy érzelmeinket a felszínre hozzuk. A zene ugyanis közvetlenül hat az érzelmeinkre, segít a belső források aktiválálásában, ezáltal pedig olyan rég elfeledett érzések kerülhetnek a felszínre, amelyekre tudatosan nem is gondolnánk. A zene által a résztvevő közelebb kerül az érzelmeihez, és olyan feldolgozatlan érzések, fájdalmak is előtérbe kerülnek, amelyeknek a létezéséről lehet, hogy nem is tudtunk. A zeneterápia szoros kapcsolatban áll például a pszichológiával, az orvostudománnyal és különböző pszichoterápiás irányzatokkal. Viszont amit fontos tudnunk, hogy a zeneterápia nem pszichoterápia!

A zene érzelmi élményei egészségügyi és tanulási célok esetén is alkalmazhatók. A zeneterápia kiváló megoldást jelenthet konfliktuskezelés, kreativitásfejlesztés és személyiségfejlesztés esetén is. A zeneterápia hatékonyan segíthet a beilleszkedési zavarok kiküszöbölésében, és az ezzel összefüggő betegségek kezelésében is. A rehabilitáció és utókezelés esetében is kitűnően alkalmazható, hiszen segít egy esetleges betegség következtében létrejött állapot visszaállításában is.

A zene érzelmi élményei egészségügyi és tanulási célok esetén is alkalmazhatók Forrás: Shutterstock

A pszichodráma egy közkedvelt önismereti módszer. Nevezhetjük csoportos önismereti személyiségfejlesztő és pszichoterápiás módszernek, hiszen dramatikus szerepjáték a módszere. Jacob L. Moreno, pszichiáter szerint az ember veleszületetten társas lény, lelki formálódása már születésétől fogva bővülő társas kapcsolataink keresztül történik, és ha az embert sérülések is érik az élete folyamán, emiatt ezek a folyamatok hasonló közegben gyógyíthatók.

Új közegbe kerülve hajlamosak vagyunk arra, hogy a számunkra már ismert, ezért biztonságosnak hitt szerepkörünket magunkkal hurcoljuk, berögzült viselkedési mintáinkat megismételjük. Moreno szerint a gyerekkorunkban még létező spontaneitás és kreativitás újbóli megtalálása a fejlődésünk kulcsa.

A pszichodráma egy csoportos önismereti személyiségfejlesztő és pszichoterápiás módszernek Forrás: Shutterstock

De nézzük, hogy is néz ki egy ilyen pszichodráma foglalkozás. Fontos a testi és lelki ráhangolódás, hiszen a csoporttagok csak így tudják elmondani, hogy mi az a probléma, ami aktuálisan foglalkoztatja őket. A jelentkezőkből néhányan előadják a pszichodráma színpadán az életből hozott szerepeket, amelyek ezáltal újraélednek, így az adott személy felismerheti személyiségének talán eddig számára is ismeretlen dimenzióit, cselekedeteinek mozgatórugóit. Megjelenhetnek a kimondatlan vágyai, álmai és fantáziái. Az általa választott szereplőkkel való cserék segítségével pedig belehelyezkedhet a vele konfliktusban álló személyek helyzetébe. Az ő nézőpontjukból is szemlélheti az eseményeket, így képes lesz másokat jobban elfogadni és megérteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.