A nő, aki saját maga ikertestvére

Forrás: NORTHFOTO/@Jimjordanphotography / Barcroft Images -
magazin DNS kiméra ikerterhesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ikertestvérekről gyakran lehet hallani, hogy igazán különleges kapcsolat van köztük. Ennek a kaliforniai nőnek a kapcsolata ikertestvérével mondhatni igazán zsigeri szinten van - saját maga ikertestvére.

Taylor Muhl kiméra. Ez azt jelenti, hogy testében kétféle DNS található, egymaga tehát két ember genetikai kódjával rendelkezik. Ez egy igen ritka állapot, ami akkor fordulhat elő, ha az ikerterhességnél az egyik iker felszívódik a méhben - írja a People magazin.

Ez többek között választ ad arra, hogy miért van Muhl oldalán egy hatalmas "anyajegy". Bőre színe testének egyik oldalán teljesen más árnyalatú, mint a másik oldalon, ráadásul azon a területen nem is "saját", hanem ikertestvére DNS-e található meg.

"Szabadnak éreztem magam [a diagnózis után] mivel ez volt az első olyan alkalom egész életemben, amikor végre tudtam, hogy a hasam miért néz ki úgy, ahogy" - mondta Muhl.

"Egész életemben azt mondták az orvosok, hogy ez csak egy nagy anyajegy... Ennek a diagnózisnak végre van értelme."

Taylor Muhl bőre színe testének egyik oldalán teljesen más árnyalatú, mint a másik oldalon Forrás: NORTHFOTO/@Jimjordanphotography / Barcroft Images

Muhlnak tetrametrikus kimérizmusa van. Ez kétpetéjű ikrek esetében fordulhat elő, amikor két különböző petesejt termékenyül meg két különböző spermától, és a két zigóta összeolvad, egy emberi lényt alkotva két különböző sejtvonallal - magyarázta Dr. Brocha Tarshish, klinikai genetikus.

Ritka azonban, hogy a kimérizmusra fény derül. Genetikai vizsgálatok nélkül lehetetlen megállapítani, hogy valaki kiméra-e. Van viszont mégis néhány árulkodó jel, ami arra utalhat, hogy valaki kiméra: néhány ember bőre egy területen más árnyalatú, de a különböző színű szemek is utalhatnak kimérizmusra. Sőt, az is előfordulhat, hogy valakinek két különböző vércsoportja van.

Muhlnak két immunrendszere és két vérkeringése van, ami azt jelenti, hogy immunrendszerének és a vérének is kétféle DNS-e van.

Muhl esetében a kimérizmus egy autoimmun betegséghez is vezetett, mivel a szervezete ikertestvérének DNS-ét idegenként érzékeli. Ezáltal többféle allergia kialakult nála, például ételekre, gyógyszerekre, ékszerekre és rovarcsípésre is.

Muhlnak két immunrendszere és két vérkeringése van Forrás: NORTHFOTO/@Jimjordanphotography / Barcroft Images

Mivel a kimérizmust nehéz diagnosztizálni, valószínűleg rengeteg felderítetlen eset van a világon, és sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, bár még mindig kifejezetten ritka állapotnak számít.

Alig néhány esetet ismerünk, amikor valakit kimérizmussal diagnosztizáltak: 2002-ben egy nőnek, Karen Keegannak vesetranszplantációra volt szüksége, de amikor a lehetséges donorokat vizsgálták, kiderült, hogy három fiából kettőnek nem ő az édesanyja. A rejtélyes eset akkor oldódott meg, amikor kiderült, hogy Keegan kiméra - más volt a DNS-e testének egy pontján, és más egy teljesen másik pontján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.