Az első részben megismerkedtünk a főszékletőr, az előkóstoló, és feltámasztó feladatkörökkel. Most azonban tovább bővül a lista, hiszen három újabb furcsa és egyben visszataszító foglalkozás kerül terítékre.

A piócagyűjtő

A pióca nagyon sok mindenre jó, hiszen megtalálható benne a hirudin nevű hatóanyag, ami erősíti az immunrendszert, feloldja a vérrögöket, hatással van a vérkeringésre, segít a vérnyomás helyreállításában, és feszültségoldó hatása mellett még ránctalanít is. 

Ezek a gyűrűsférgek a XIX. századig az orvostudomány alapeszközei voltak, de befogásuk már korántsem volt egy bizalomgerjesztő munka. A piócagyűjtők főként nők voltak, akik minden nap órákat töltöttek el a piócákkal teli mocsarakban, mire összegyűjtötték a kis vérszívókat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen ha nem voltak lovaik, akkor a saját lábuk esett áldozatául a piócáknak. Ez körülbelül 10-15 milliliternyi vérveszteséget jelentett. Nem meglepő tehát, ha ezek az alulfizetett gyűjtögetők komoly fertőzéseket szedtek össze. 

Forrás: Shutterstock

A XIX. század első felében azonban nagy igény volt Európában az orvosi piócákra. Az USA évente 30 milliót importált Németországból. Amerikában a már orvosi segédeszközként számon tartott vérszívókat gyógyászati és szépészeti célokra még ma is alkalmazzák.

 Egyiptomi mumifikálók

Hérodotosz görög történetíró feljegyzéseiből tudjuk (amikor Kr. e 445-ben elment Egyiptomba), hogy mit is jelentett pontosan mumifikálónak lenni. Ez a munka sem az álommeló kategóriáját erősíti. A mumifikálók munkája kezdetekben abból állt, hogy a fáraók korszaka előtt egyszerűen kitették a napra száradni a holttesteket. Később, miután sírba helyezték az elhunytakat, azok teste gyorsan elkezdett lebomlani, ami nagy probléma volt, tekintve, hogy a hitvilág szerint a "ba-lélek" nem talált vissza az elcsúnyult holttestbe.

Forrás: AFP

A mumifikálásnak többféle változata volt. Előfordult, hogy a beleket nem a hasfalon, hanem a végbélnél távolították el, a szívet néha a testben "felejtették", és az agy sem került a koponyán kívülre. Egyvalami azonban közös volt minden egyiptomi balzsamozó munkájában: aljamunkásként kiközösítették őket a társadalomból. 

Pálcás fiú
A kora újkorban nevelkedett királyi sarjak sokszor nem voltak elszeparálva hasonló korú társaiktól. Mivel a királyi sarjat nem legyinthette meg a nevelő, így más eszközökhöz kellett folyamodnia. Kineveztek tehát egy pálcás fiút, aki áldozatául esett a többieknek. Ha bárki is csínytevést követett el, akkor a pálcás fiú kapta helyette a büntetést. 

Mivel a gyermekek közt erős, sok esetben baráti kapcsolat alakult ki, a trónörökös azért fogta vissza magát, nehogy fájdalmat okozzon a társainak. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a mindössze 12 éves IV. Edward angol király gyakran káromkodott, így a jelenlétében az egyik barátja kapott ki, mintegy figyelmeztetvén a gyermekkirályt, hogy ő is hasonló büntetést érdemelne.

IV. Edward angol királyForrás: Photo12 via AFP/Ann Ronan Picture Library

A kutatók meg vannak győződve arról, hogy a XVI-XVIII. században ez bevett gyakorlat volt - ennek ellenére sokak szerint ez csupán legenda, amelynek az lehet az alapja, hogy a kékvérű nebulókat valóban kevesebbszer fenyítették meg.

Vannak, akik szerint csak a trónörökös volt ilyen kivételezett helyzetben, a testvéreket ugyanis nevelési célból bármikor meg lehetett verni. Erasmus az 1516-os Egy keresztény herceg nevelése című munkájában arról ír, hogy szerinte helytelen egy herceget fizikai büntetésnek alávetni, ugyanakkor pálcás fiúról szót sem ejt.

Ez is érdekelhet: Foglalkozások, amelyektől a legtöbb ember ma már undorodna - 1. rész