Internetfüggőség: olyan, mint az alkoholizmus, csak ezt nem teheted le akármikor

Forrás: Shutterstock -
játékfüggőség szerencsejáték addikció internetfüggőség online szerencsejáték videójáték magazin internet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság internet nélkül nem tudnánk élni, szükségünk van rá a tanuláshoz, munkához, hivatalos ügyeink intézéséhez, de ma már online vásárolunk, játszunk, és egyre többen vannak, akik kis túlzással ugyan, de online is élnek. 

Függeni valamitől nem újkeletű dolog, ha valaminek a rabjává lehet válni, azt az ember nagyon gyorsan megtalálja. Az internetre rákattanni sem nehéz, de akinek eleve megvan a hajlama a függőségekre, azt nagyon könnyen és gyorsan beszippantja az online világ. Hogy melyik részét részesíti előnyben, mitől válik számára letehetetlenné az okostelefon, táblagép, vagy laptop, az kortól és nemtől is függhet, de azt kimondhatjuk, hogy nem nehéz a háló rabjává válni.

Mi számít internetfüggőségnek?

Mindannyian sok időt töltünk a neten, hiszen ma már nincs élet a háló nélkül, de ez még nem jelenti azt, hogy függők vagyunk. Hivatalosan az internetfüggőség nem számít mentális zavarnak, és nem is minden netes tevékenység addiktív: függést csak az azonnali eredményt és a visszacsatolást nyújtó területek okozhatnak.

Az internetre rákattanni sem nehéz, de akinek eleve megvan a hajlama a függőségekre, azt nagyon könnyen és gyorsan beszippantja az online világ Forrás: Shutterstock

A netfüggés típusai

A veszélyes területek meghatározása nem nehéz. Az "offline világban" senki nem függ a havonta megjelenő erotikus magazinoktól, mert nem kap azonnali választ az igényeire, de a pornófilmek már simán beszippanthatják az embert. Ugyanígy nem léteznek totófüggők sem, de a játékgépfüggők száma igen magas (volt, amíg minden sarkon találtak egy félkarú rablót).

Szakemberek szerint függővé a következő területek tehetnek:

Online szex

Aki napi szinten és sokat nézeget online pornót, szexchatelget, online szexuális szerepjátékokban vesz részt, az bizony gyanús. Pláne, ha esetlegesen meglévő kapcsolatából hiányzik a szexualitás, mert társa helyett inkább a kiberszexet választja.

Online kapcsolatfüggés

Vékony a határ a hasznosság és a függés között, hiszen ami az online kommunikáció előnye, az a hátránya is. Ha valaki személyes helyett online kapcsolatokat tart fenn, vagy előnyben részesíti a sokszor teljesen ismeretlen netes ismerőseit, barátait, sőt, akár online szerelmeit, éjjel-nappal elérhető, és valamelyik üzenetküldő appon lóg, számára létkérdés, hogy azonnal írjon és azonnal választ is kapjon, az már kóros eset.

Online játékfüggés

Ebbe a kategóriába tartozik a online szerencsejátékfüggés mellett a túlzásba vitt online tőzsdézés és shoppingolás is, de a szerepjátékok is idesorolhatóak. Ezek a "pénznyelő" tevékenységek nemcsak az időt és a kapcsolatokat veszik el a függőtől, de a pénzét is, így a megélhetése is veszélybe kerülhet annak, aki nem tartja kontroll alatt a szenvedélyét.

Információszerzési kényszer

Éjjel-nappal a hírkeresőkön, közösségi médiafelületeken lóg, mindig mindenről tudnia kell, ismeretlen emberek életét követi percről percre. Folyamatosan és kényszeresen keresi az információkat, adatbázsokat, statisztikákat olvas, semmiről nem akar lemaradni, és semmiből nem mer kimaradni. Bizony, őt is beszippantotta a net.

Számítógépes játékoktól való függés

Ahogy az online kapcsolattartásnál, itt is a gyerekek, fiatalok jutnak első körben az eszünbe, de nem csak ők kattanhatnak rá a videójátékokra. Harmincas-negyvenes apukáról is hallani, akik szabadidejükben inkább ülnek a gép mögött és „fifáznak", minthogy a gyerekeikkel fociznának a szabadban.

Függést csak az azonnali eredményt és a visszacsatolást nyújtó területek okozhatnak Forrás: Shutterstock

A függés jelei

  • A kontrollvesztés a tevékenység felett intő jel. Aki nem irányít, hanem a tevékenysége irányítja őt, nem tud uralkodni sem magán, sem azon, amit csinál, nem az életviteléhez igazítja a szokásait, hanem a szokásaihoz az életvitelét, és ezen hiába akar, nem tud változtatni, az függő.
  • Nincs a közelben net, ezért folyamatosan arra gondol, sóvárog utána, mindenképpen és mihamarabb wifihez kell jutnia, s ha ez sikerül, az túlzott örömérzetet kelt benne, gyakorlatilag euforikus állapotba kerül, mert függő.
  • Ha egyre több időt tölt az online dolgaival, de még mindig több és több kell neki, miközben újabb és újabb eszközöket és appokat, programokat szerez be, de soha semmi nem elég, akkor bizony függő.
  • Feszült, ideges, dügös, akár őrjöng is, a frusztráció jelei mutatkoznak rajta, ha hosszabb időre elmegy a net? Ezek az elvonási tünetek. Akinek pedig ilyen tünetei vannak, az függő.
  • Elhanyagolt napi feladatok, munka, higiénia, csökkenő teljesítmény, tönkrement személyes kapcsolatok, kevés alvás, egészségtelen ételek fogyasztása, megromlott egészségi állapot, szintén olyan jelek, amelyekre oda kell figyelni.

Leszokás

Első körben a felismerésig kell eljutni, ami egy függőnek egyedül nagyon nehéz, legtöbbször lehetetlen. Tehát a család, barátok feladata, hogy ha felismerték a bajt, akkor beszéljenek az érintettel, és együtt kérjenek neki szakértő segítséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.