Exatlon: Gabi és Zozo nagyon örülnek Dávid érkezésének

Forrás: TV2 -
Bajnokok Tóth Dávid Kempf Zozo Kihívók Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétfői játékból a bajnokok kerültek ki győztesen, így maradhatnak a villában, emellett megérkezett a játékba Tóth Dávid a Bajnokokhoz, és Provoda Jodes is a Kihívókhoz. Gabi és Zozo elmondták, mit szólnak Dávid visszatéréséhez.

Gabi elmondta, nagyon örült, amikor Dávid, aki korábban A Nagy Ő című műsorban is szerepelt, megjelent a ceremónián. Remélték, hogy az egyik feltöltéssel csatlakozik majd hozzájuk az All Starban.

"Mi már közösen végig vittünk egy évadot, én nagyon szeretem Dávidot, a játék után is megmaradt a barátságunk. Nagyon vicces és intelligens srác. Szerintem idén a pályán kívül erősebb lesz, de nagyon sokat segít majd, mert nagyon jó meglátásai vannak és a csapatkommunikációban is kulcsszerepe lesz" - mondta.

Exatlon Hungary All Star Forrás: TV2

Zozo mindezt kiegészítette azzal, hogy ő is nagyon örült Dávid megjelenésének, hiszen a korábbi évadban is nagyon jóban voltak. Hozzátette, hogy nagyon jó játékosnak tartja, emellett pedig bízik benne, hogy a hangulatra is jó hatással lesz. "Bármikor mosolyt tud csalni a csapattársak arcára, így a hangulatra is pozitív hatással lesz az érkezése. Nagyon jókat nevetünk együtt, és ha jól érezzük magunkat, akkor a játék is jobban fog menni."

Nemrég kiderült, hogy elhallgatják Csollány Szilveszter halálhírét az Exatlon játékosai elől. Hogy ennek mi az oka, itt kiderül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.